
A Red Bullnál visszatért a titokzatos hiba
Kedden megjelent, majd másnapra azt hitték, hogy kijavították, de aztán a szerdai tesztnapon ismét ugyanaz a meg nem nevezett technikai hiba szólt közbe a Red Bull tesztelésébe.
Kedden megjelent, majd másnapra azt hitték, hogy kijavították, de aztán a szerdai tesztnapon ismét ugyanaz a meg nem nevezett technikai hiba szólt közbe a Red Bull tesztelésébe.
V12-es motor, kézi sebességváltó, 100 kilóval könnyebb autók és nagyobb beleszólás a szabályalkotásba – ez lenne az F1-es álom Lewis Hamilton számára, aki rendesen beszólt a sportnak.
Fantasztikusan kezdte a győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságot a magyar válogatott: a junior férfi légpuskások között Péni István ezüst-, míg Major Veronika a futócél 20+20-as számban bronzérmet szerzett. A férfi légpuskás csapat tagjainak a nyakába aranyérem került, míg a leány … Bővebben
Európában már az idei nyáron megkezdik a nyitott Audi R8 forgalmazását.
Március 23-án, New Yorkban mutatkozik be az Acura MDX 2017-es kiadása.
A Bugatti Chiron – állítólag – 467 km/h-val tud száguldani. Az ApolloN tényleg képes lenyomni?!
A Ferencváros legendás labdarúgóját, a 94 éves korában elhunyt Rudas Ferencet szerdán az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra. Az egykori kiváló futballistát szerettei, családtagjai, barátai mellett több száz tisztelője kísérte utolsó útjára.
A Milan harcba szállhat Zlatan Ibrahimovic megszerzéséért – állítja a Corriere dello Sport. Nem telhet…
A Lotustól érkezett pilóta kellemes csalódott az F1-be idén beszálló amerikai istálló működésével kapcsolatban. A francia ugyanakkor a második hely ellenére sem volt elégedett a szerdai nappal.
A camambert, a brie és cheddar sajtban olyan enzim van, ami nagy mennyiségben jól pusztítja a rákos sejteket – állítja a Michigani Egyetem tanulmánya.
Egyetlen gól döntött a Népligetben a Fradi javára. A zöld-fehérek győzelmükkel tovább tartják a lépést a nagy hármassal. Az est másik meccsén az Eger is begyűjtötte a három pontot. Egyelőre nem történt meglepetés a középszakasz felsőházában. Az esélyes csapatok nyertek, tegnap az OSC, ma a Szolnok valamint a Fradi és az Eger. Az utóbbi meccsek […]
Állítólag a Milan is figyeli az Ajax holland középpályását, Riechedly Bazoert. Bazoer októberben fogja ünnepelni…
Kimi Raikkönen számára néhány órával tovább tartott a téli szünet, mint tervezte, hiszen első tesztnapjának délelőttjén csak késve tudott pályára lépni egy probléma miatt. A Ferrarin azonban máris érzi a fejlődést.
Ezúttal három játékos került be a Milanból a 26. forduló legjobb csapatába. A piros-feketék hétfőn…
Nico Hülkenberg első 2016-os tesztnapján alaposan bekezdett, hiszen legközelebbi üldözőjénél is 2,7 másodperccel gyorsabb volt, a német azonban nem akar sokat belelátni az eredménybe.
Az ember, társas lény. Egységben az erő. A kettő több mint egy. Zsák a foltját. Párosan szép az élet. A gyakran hangoztatott „közmondások” szerint, aki egyedül van, az nincs egységben. És már gyermekkorunkban sejtettük, hogy egyedül lenni nem jó, kamaszként mégis számtalanszor becsuktuk a szobánk ajtaját. Mert önmagunkkal lenni, befelé fordulni nem luxus, nem önzés, de személyiségfejlődésünk, érett felnőtté válásunk záloga.
A középszakaszt is győzelemmel kezdte a Szolnok. A Tisza-partiak áldozata ezúttal a Vasas volt. A tizenötödikre hajtott a Szolnok, ahol Varga Dénes hiányzott, de a többiek bevethetők voltak. Cseh Sándor együttesének az a Vasas volt az ellenfele, mely csapat az alapszakasz utolsó körében biztosította helyét a felsőházban. A mérkőzésen egy percig nem volt kérdéses, hogy ki […]
Jelenleg sérüléséből lábadozó brazil születésű középső védő a MilanChannelnek nyilatkozott. Ely elmondta, hogy a felépülése…
Az innovatív Hyundai IONIQ kompromisszumoktól mentes vezetési élményt és formatervet kínál.
A szegénység nem csak pszichés panaszokat okoz, hanem fizikai fájdalmat is – állapították meg amerikai kutatók.