
Kezdet és vég: Ahogy Norbi megélte a váltást
Mi lesz más Michelsz Norbi számára a Honda gyári versenyzőjeként? Így eredményesebb lehet? Mi lesz, ha nem sikerül jól 2016? Lehet még Norbi egy napon újra Zengő-pilóta?
Mi lesz más Michelsz Norbi számára a Honda gyári versenyzőjeként? Így eredményesebb lehet? Mi lesz, ha nem sikerül jól 2016? Lehet még Norbi egy napon újra Zengő-pilóta?
A csapat Benjáminja, a 20 éves Hornyák Péter sajnálja, hogy sérülés árán kapott helyet a lengyelországi felnőtt Európa-bajnokságra utazó kézilabda-válogatottban. De ha már így alakult, a maximumot hozná, s úgy véli, az együttes számára mindenképpen az olimpiai selejtezőt érő helyezés a … Bővebben
A futsalválogatott két felkészülési mérkőzésen vesz részt a február 2-án kezdődő Európa-bajnokság előtt. A mieink január 22-én és 23-án egyaránt 21 órakor lépnek pályára Libanon ellen Dunaújvárosban.
2016-ban immár 11. alkalommal rendezik meg a Budapest-Bamako Ralit, amely január 15-től február 1-ig tart. A magyar és külföldi amatőr…
A papírformának megfelelően habkönnyed győzelmet aratott női válogatottunk Törökország ellen. Az eddigi török eredményeket látva – 29-0-ra kaptak ki az oroszoktól, valamint 24-0-ra a hollandoktól – az volt a kérdés, vajon lő-e gólt ellenfelünk? A mérkőzésen fontos volt, hogy a lányok magas főfokon égjenek és minél jobban verjék meg a törököket. Ennek megfelelően kezdődött […]
Az oroszok, és a hollandok is magabiztosan verték mai ellenfelünket. Lássuk, mennyivel tudjuk megverni a törököket. – a törököknek -54-es a gólarányuk, eddig nem lőttek gólt az Eb-n. – a törököket az oroszok 29-0-ra, majd a hollandok 25-0-ra verték. – az M4 Sport élőben közvetít Január 14., csütörtök: 09.30: Horvátország – Málta – férfi 11.00: […]
Egyelőre még nem arról van szó, hogy az egyik F1-es a Renault-tól repül, a másik meg a helyére, mindenesetre az a két repülőút, amelyről most beszámolunk, pontosan ebbe az irányba mutat.
Egy olvasónknak rendszeresen gyulladásban van az ínye. Dr. Molnár Gergely fogorvos szakértőnktől kért tanácsot nagy ijedtségében.
Buta Levente nyerte a junior párbajtőrözők különlegesen erős mezőnyében az országos bajnokságot. A hétvégi, bázeli Világ Kupa-versenyen olyan eredményt akar elérni, amellyel megelőzi a hazai ranglistán a vetélytársait. Hiszen célként tűzte ki a korosztályos világversenyeken való részvételt. Pusztai Viola • … Bővebben
Megcélozta az újonc a felsőházat, ennek megfelelően készül a január 30-án esedékes rajtra. Válogatottak váltják egymást a Kemény Dénes uszodában, miközben megérkezett egy erősítés is a csapathoz, Madaras személyében. Talán a Miskolc kezdte el leghamarább a felkészülést az alapszakasz január végi folytatására. Sike József vezetőedző már december 27-én edzést vezényelt az övéinek. Hogyha csak a […]
Az első hírekkel ellentétben nem két, hanem több jármű ütközött össze kedden, a helyi lakosok pedig a mentés elősegítése helyett a szétszóródott áruk összelopkodásával voltak elfoglalva.
A Milan továbbjutott az elődöntőbe az Olasz kupában, miután 2-1-re legyőzte a Carpit. A találkozót…
A téli időszakban gyakori náthás panaszok mellett bizonyos ételek is okozhatják, ha állandóan orrfolyástól, orrdugulástól szenvedünk. Ilyen esetben a magas hisztamin tartalmú ételek kerülésével, és a hiányzó enzim pótlásával szüntethetők meg a tünetek.
Ma a nők, holnap pedig a férfiak fognak megküzdenie a török válogatottakkal. Egyik mérkőzésen sem lehet kérdéses a győztes kiléte. A könnyebb meccs(ek) mellett ma lesz egy rangadó is. Női válogatottunk a hollandok elleni kisiklást egy görög győzelemmel feledtette. Most itt a következő feladat, hiszen a törköket kell legyőzni. Azokat a törököket, akik még gólt […]
A legendás holland F1-es pálya, Zandvoort üzemeltetője a visszatérés szándékának kinyilatkoztatása után már a különböző ötleteivel is előállt a megvalósítást illetően.
Eb-csoportellenfelünk a finn válogatottat győzte le felkészülési mérkőzésen, Abu-Dzabiban.
Amíg tavaly 12 napon keresztül tesztelhettek a szezon előtt az F1-es csapatok, addig idén csak 8 napjuk lesz erre. A Force India német pilótája szerint ez még akár csapatának előnyére is válhat.
Király Gábor, a Haladás és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa nyerte a hazai sportújságírók által megszavazott Magyar Aranylabdát.
A McLaren-Honda veterán pilótája a Twitteren szavazást hirdetett, hogy melyik sisakját viselje a 2016-os szezonban. Az F1-ben némiképp szokatlan húzásnak számít Jenson Button lépése.