Utánpótlás-konferenciát rendeztek az MVM Dome-ban

A Magyar Vízilabda-szövetség új elnöke, Madaras Norbert már megválasztását követően is hangsúlyozta, fontosnak tartja a szakmai párbeszédet a szövetségi kapitányok, a klubedzők és a sportvezetők között, és ezt a célt szolgálta a pénteki utánpótlás-konferencia is, amelyen csaknem háromszáz szakember vett részt az impozáns MVM Dome-ban. Az elmúlt években az FTC-Telekom szakosztályelnökeként dolgozó Madaras köszöntőjében elárulta, […]

Read More

Kovács Richárd – Technikailag sokat tesz a felkészülésemhez a tatai nemzetközi edzőtábor

Veres Roland mellett Kovács Richárd egy értékes bronzéremmel lett gazdagabb a jereváni felnőtt férfi Európa-bajnokságon tavaly májusban. A 25 esztendős Ricsi következő eseménye a Bocskai Emlékverseny lesz, mint a magyar csapat minden tagjának és már most készen áll a megmérettetésre. Ricsi a tatai edzőtáborban készül a társaival együtt és szerencsére ezúttal semmi sem akadályozza a […]
Read More

A magyar csapat tartalmas és hasznos munkát végzett a franciákkal, a norvégokkal és a svájciakkal Tatán avagy visszatekintés következik az elmúlt hetekre, az edzőtáborban végzett munkára – nemzetközi nyilatkozatokkal

A felnőtt magyar ökölvívó válogatott két hete folyamatos közös összetartáson szerepel a tatai edzőtáborban. Tatán a magyar csapat mellett a francia, a svájci és a norvég csapat is készült, míg az utolsó héten a litvánok is csatlakoznak a közös felkészüléshez. A legtehetségesebb fiataljaink a 17-19 éves korosztályból is eredményesen csatlakoztak a közös munkához. A magyar […]
Read More

Veres Roland – Az önbizalmam a régi, győztes mentalitással lépek majd ringbe Debrecenben

Veres Roland a magyar ökölvívás nagy ígérete, ebben az évben egy újabb áttörés következhet be a karrierjében, és egyértelmű célja az olimpiai kvóta megszerzése. Minden más esemény csak egy állomás az úton, de a Bocskai Emlékverseny az egyik legfontosabb lesz számára az év első felében. Roland 2021-ben lett a magyar válogatott tagja és már a […]
Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.