Paksy és Benedek: kettõzött erõvel az olimpiáért

kajak2.jpg

Paksy Tímea és Benedek Dalma élete elsõ olimpiájára készül. Négy évvel ezelõtt, az athéni játékokra nem sikerült kijutniuk, habár a 2004-es Európa-bajnokságot megnyerték 500 párosban, de a következõ válogatóversenyen kikaptak a Kovács-Janics kettõstõl. Azóta azonban halmozták a sikereket, a két olimpia között Paksy Tímea hat, míg Benedek Dalma három világbajnoki aranyérmet szerzett.
 
A tavalyi világbajnokságon, 500 méteren két ezüstérmet szereztek (K-2-ben és K-4-ben), amivel olimpiai kvóta is járt. Azonban a kajakos hölgyek az idei évben fényesebb medáliákra vágynak, s mindent ennek rendelnek alá.

„Természetesen minden erõnkkel azon dolgozunk, hogy részt vehessünk az olimpián. Párosban és négyesben szeretnénk ott lenni Pekingben.”- mondta Paksy Tímea. Nõi kajakban három számban van lehetõség az indulásra, 500 méteren egyesben, párosban és négyesben.

A válogatási elvek miatt a tavaly kvótát szerzett egységek, az olimpiai számban világbajnoki címvédõk kivételével, nem indulhatnak saját számaikban a májusi, Milánóban megrendezésre kerülõ Európa-bajnokságon. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ezt azzal indokolja, hogy minden szakágban, tehát a férfi és a nõi kajakosoknál, valamint a kenusoknál is szeretné, ha még legalább egy-egy indulási jogot kiharcolnának a versenyzõk, ami a tavaly kvótát szerzett versenyzõknek már nem sikerülhet.

„Nem bánom, ha nem indulok az Eb-n, amennyiben kijutok az olimpiára, akkor az mindenért kárpótol”- jelentette ki Paksy, a páros vezérevezõse. Paksy és Benedek a júniusi, szegedi MOL Világkupán azonban már rajthoz áll fõ számában, hiszen a tavalyi vb 1-6. helyezést elért indulóinak ez biztosítva van. A másik magyar egység a májusi válogató gyõztese, így a MOL Vk egyben válogatóverseny is. Ha ezt sikerrel veszik a hölgyek, valamint a rá három hétre következõ második válogatón is gyõznek, akkor olimpiai indulónak mondhatják magukat.

„Gõzerõvel készülünk, minden edzésen az olimpiai szereplés reménye motivál”- szögezte le Benedek Dalma.  A téli felkészülést nem zavarta sérülés vagy betegség, a budapesti edzéseket õsz óta kétszer két hét edzõtábor tette változatossá, mindkettõre Tatán került sor. Ám a munka legjelentõsebb része most zajlik: a vízi alapozás február 29-tõl április 11-ig tart a kaliforniai San Diegóban. Az edzõtábor helyszíne az amerikaiak egyik központi felkészülési bázisa, amely a világ egyik legszínvonalasabb létesítménye, csodás infrastruktúrával, korántsem mellesleg: remek konyhával. Az idõjárás pedig Dél-Kaliforniában hozza a kötelezõt: napközben 20-25 Celsius fokban öröm edzeni.

A Fábiánné Rozsnyói Katalin által irányított nyolc fõs csapat a hazautazás után kezdi meg a csapathajók összeállítását. Az Egyesült Államokban összegyûjtött több száz kilométer jó alapot biztosít a próbálgatásoknak, ám a Paksy- Benedek kettõs elkötelezett a páros iránt, s szeretné bizonyítani, hogy immár õk a jelen emberei – szemben az esetlegesen újra összeálló Kovács-Janics duóval.

www.kajakkenusport.hu