A 70 kg-os Szabó Nikolett bronzérmet nyert szombaton a londoni paralimpia cselgancstornajan, míg az asztaliteniszező Palos Péter bejutott a döntőbe.
A 33 éves, kétszeres vilag- és Európa-bajnok Szabó a nyolc között két vazaarival verte a fehérorosz Arina Kacsant, majd az elődöntőben ugyancsak két vazaarival kikapott az orosz Tatyjana Szavosztyanovatól. A bronzmérkőzésen a mexikói Lenia Ruvalcabaval szallt szembe, akit szintén két vazaarira kapott ipponnal győzött le.
„A fehérorosz stílusa feküdt nekem, aztan az orosz nagyon kellemetlen ellenfél volt, ugyanarra az oldalra dolgozott mint én. A bronzmeccsen a mexikói ellen végig iranyítani tudtam, és nagyon örülök, hogy éremmel zartam” – nyilatkozta a 2008-ban Pekingben ötödikként végzett, latassérült dzsúdós, aki a 33 fős magyar küldöttség masodik dobogós helyét szerezte meg, miutan csütörtökön Sors Tamas aranyat nyert a 100 méteres pillangóúszasban.
Az ExCeL központ szomszédos csarnokaban közben az asztaliteniszező Palos Péter (11-es kategória) elődöntőzött, és 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a francia Pascal Pereira-Lealt, ezzel bejutott a hétfő délelőtti finaléba, ahol a dél-koreai Szon Bjeong Dzsun lesz az ellenfele.
Az uszodaban a 200 gyors döntőjében Kézdi Réka a nyolcadik helyen végzett.