Párizs 2024 – Fábián László: időarányosan jól állunk

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint időarányosan jól áll a magyar sportolók kvótahelyzete tíz hónappal a jövő nyári, párizsi ötkarikás játékok előtt.

Fábián
Fábián László

Jelenleg 54 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik Magyarország, ennek kapcsán a főtitkár kedden az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: szépen hangzik, bár az ember szeretne mindig előrébb tartani, és jó volna, ha ez a szám már 60-80 is lenne.

„Csapataink révén ez akár már meg is lehetne, ha úgy szerepeltek volna, de nem vagyunk elkeseredve, semmi probléma nincs, időarányosan jól állunk, és reméljük, 160-180 sportoló képviseli majd Magyarországot Párizsban”

– szögezte le.

Fábián László kifejtette, bíznak benne, hogy a férfi után a női vízilabda-válogatott is kiharcolja a szereplés jogát. Hozzátette, a két kézilabda-válogatottnak nem lesz könnyű dolga, de bennük is nagyon bíznak.

„A női kosárlabdacsapat jelenleg a legnagyobb eséllyel pályázik arra, hogy kint legyen az olimpián, tekintettel arra, hogy tavasszal Sopronban lesz a selejtezőtorna”

– vélekedett.

A cselgáncsozókról azt mondta Fábián, hogy a világranglista-pontoknak köszönhetően jól állnak, a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni gyakorlatai pedig megnyugtatók a jövőre nézve.

„A férfi és a női tornaválogatottban nagyon bízunk, kemény, harcos csapat mindkettő. Arra számítunk, hogy ők is ott lesznek a végelszámolásnál”

– nyilatkozta.

A birkózókról azt mondta, jó volna, ha már lenne négy-öt kvótájuk – a meglévő kettő helyett -, de van rá esély, hogy megszerezzék.

Fábián kifejtette, a francia fővárosban a legmagasabb színvonalú versenyhelyszínek várják majd a sportolókat, de a legfontosabb a lebonyolítás. Ezt az eddigi tesztversenyeken „több-kevesebb sikerrel” tudták megoldani a házigazdák, de ebből tanulhatnak, hiszen egy-két területen még fel kell nőniük a feladathoz.

„A helyszíni logisztika borzasztó. Párizs olimpia nélkül is egy hatalmas világváros, több millió turistával. Ezt kezelni nem egyszerű, ráadásul nagyon nagy átépítések vannak évek óta. Őskáosz van” – számolt be személyes tapasztalatairól az olimpiai bajnok öttusázó.

Megjegyezte, nem véletlen, hogy a közlekedésre a metrót ajánlják a szervezők, tehát, hogy a sportolók akkreditációval a nyakukban metróval közelítsék meg a helyszíneket.

„Újszerű elképzelés, és félek tőle, hogy nem feltétlenül nyerte el mindenkinek a tetszését, de meglátjuk majd a helyszínen, hogy mi a legjobb megoldás”

– vélekedett.

(MTI)

Post Views: 10

JochaPress