Párizs 2024 – Kerékpárversenyek Vassal és Valterrel

Egyedülálló, formabontó megnyitóval vette kezdetét pénteken a XXXIII. nyári olimpia Párizsban tegnap. Vas Blanka és Valter Attila révén két magyar részvevővel kerül sor a párizsi olimpia kerékpáros versenyeire.

IDŐFUTAM

A férfiaknál Valter révén mindkét számban – a mezőnyversenyben és időfutamban – lesz magyar induló. A Visma-Lease a Bike 26 éves bringása az időfutamban nem dédelgethet vérmes reményeket: július 8-án derült ki, hogy rajthoz állhat ebben a számban, amelyre így csupán minimálisan tudott külön készülni, ráadásul nem is erőssége az egyenkénti indítás, miközben olyan specialisták ellen kell harcba szállnia, mint a kétszeres világbajnok olasz Folippo Ganna, az Európa-bajnok brit Josh Tarling, a vb-címvédő, friss Tour de France-harmadik belga Remco Evenepoel vagy a tokiói ezüstérmes honfitársa, Wout van Aert. Nem lesz ott viszont a címvédő Primoz Roglic, aki nem került be a szlovén keretbe. A szombati időfutamon mindkét nem képviselői 32,4 kilométert teljesítenek a francia fővárosban.

Valter Attila az időfutam pályára tartva a következőt nyilatkozta a BringaSportnak: “Későn derült ki, hogy indulhatok az időfutamon, de azért igyekeztem felkészülni az elmúlt két hétben. Nem vagyok a szám specialistája, úgyhogy a mai verseny az ország képviseletéről szól. Nagyon örültem, hogy lehetőséget kaptam az indulásra, saját magamat szeretném legyőzni a nemzeti válogatott színeiben, de kockáztatni nem akarok, mivel a mezőnyverseny a prioritás.

Az időfutam pályát az elmúlt napokban a megnyitó ünnepség miatt nem lehetett bejárni, úgyhogy a csúszósságát az első kilométereken kell majd megtapasztalni, de maga a pálya a 27 kanyarjával nem túl technikás, több hosszú egyenest tartalmaz. 

A csapatom is támogat a versenyeken amellett, hogy Szabó Miki itt lehet segítőként, kaptam egy-egy gyönyörű, speciális olimpiai festésű Cervelo biciklit, mind az időfutam, mind a mezőnyversenyre. Tegnap nagyon jól mentek az edzések az új bringán. A szállásunk egy nagyon jó város széli hotelben van, ahonnan könnyű edzésre menni, a holnapit követően lehetőségünk lesz a közeli monti pályán szurkolni Blankának is.”

JÚLIUS 27., SZOMBAT

MOUNTAIN BIKE XCO

A Nemzeti Sport a beharangozójában ezt írta: Vasárnap a női hegyikerékpárosok 36-os mezőnye küzd meg egymással és a sziklakertekkel az Élancourt-i dombságon kialakított pályán. Tokióban Vas Blanka közel állt ahhoz, hogy megszerezze a magyar kerékpársport első olim­piai érmét, az akkor 19 éves hegyikerékpárosunk a negyedik helyen zárt, a dobogóra három svájci ált fel. Az aranyérmes Jolanda Neff légzési problémák miatt visszalépett, s a bronzérmes Linda Indergand sem lesz ott, az ezüstérmes Sina Frei mellett Alessandra Keller képviseli a svájciakat. Vas az idén is indul, ám ezúttal az országúti mezőnyversenyre helyezte a nagyobb hangsúlyt a felkészülés során.

A Giro d’Italia után Vas Blanka mountain bike-on is elkezdte edzéseit Párizsban. Blanka az első magyar kerékpáros, aki két szakágban is rajthoz állhat egy olimpián. A pálya adottságairól és a korábbi időszak tapasztalatairól is kérdezte Blankát a Team Hungary:

JÚLIUS 28., VASÁRNAP

  • 14.10: hegyikerékpár (XCO), női (Vas Blanka)
  • RAJTLISTA ÉS EREDMÉNYEK
  • ÉLŐ KÖZVETÍTÉS – m4sport.hu – link a verseny napján

ORSZÁGÚTI MEZŐNYVERSENYEK

A jövő heti női mezőnyverseny távja 157,6 kilométer, a férfiaké 272,1 kilométer lesz.

Kihagyja a párizsi játékokat a mezőnyverseny tokiói bajnoka, az ecuadori Richard Carapaz, távollétében az emelkedőket jól bíró, de robbanékony versenyzők szállhatnak harcba az elsőségért, mint például a vb-aranyérmes holland Mathieu van der Poel, illetve Van Aert, vagy a korábbi világbajnok dán Mads Pedersen. A mezőnyversenyben magyar bajnok Valtert segítheti a jó eredmény elérésében, hogy a világversenyeknél kisebb, maximum négyfős sorokat indíthatnak a nemzetek.

AUGUSZTUS 3., SZOMBAT

  • 11.00: országúti kerékpár, férfi mezőnyverseny (Valter Attila)
  • RAJTLISTA ÉS EREDMÉNYEK
  • ÉLŐ KÖZVETÍTÉS – m4sport.hu – link a verseny napján

A maximum négyfős sorok szintén segítségére lehetnek az U23-as világbajnok Vasnak, akinek kifejezetten tetszik a női mezőnyverseny pályájának kialakítása. Itt indul ugyan a tokiói játékokon hatalmas meglepetésre hosszú szökés végén győztes osztrák Anna Kiesenhofer, újabb sikere azonban még a három évvel korábbinál is nagyobb szenzáció lenne. A dobogóért várhatóan a rendkívül erős belga, olasz és holland válogatottak harcolhatnak, ám abszolút nem lenne meglepetés, ha a végelszámolásnál beleszólna a fontos kérdésekbe a magyar bajnok, Párizsban hegyikerékpárban is rajthoz álló Vas is.

AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP

  • 14.00: országúti kerékpár, női mezőnyverseny (Vas Blanka)
  • RAJTLISTA ÉS EREDMÉNYEK
  • ÉLŐ KÖZVETÍTÉS – m4sport.hu – link a verseny napján
MOB-Média/Molnár Ádám

Magyar Kerékpáros Szövetség