
Fantasztikus sikerszéria végére tehet pontot András Csaba a WTT Feeder Cappadocia II. állomásán. A magyar válogatott játékos egy drámai elődöntőt követően bejutott az egyes fináléba, így szombat délután két versenyszámban is az aranyéremért küzdhet.
A férfi egyes elődöntőben András Csaba a rendkívül rutinos svéd Kristian Karlssonnal (korábban Mattias Falck) nézett farkasszemet. A mérkőzés igazi hullámvasút volt, a svéd szerezte meg a vezetést, de Csabi azonnal válaszolt egy domináns második szettel, majd a harmadik kulcsfontosságú játszmát egy végletekig kiélezett csatában, 13:11-re hozta el. Karlsson ugyan még egyszer egyenlíteni tudott, de a döntő szettben a magyar játékos állva hagyta ellenfelét, ezzel kiharcolva a döntőbe jutást.
A sors különös fintora, hogy az egyes bajnoki címért éppen páros partnerével, a horvát Ivor Bannal kell megküzdenie. Ez azt jelenti, hogy a két jóbarát és csapattárs egymás ellen vívja a nap utolsó mérkőzését, ám előtte közösen a férfi párosok fináléjában lépnek asztalhoz egy török kettős ellen.
WTT Feeder Cappadocia II
Mai eredmények:
Férfi egyes főtábla – elődöntő
András – Karlsson (svéd) 3:2 (-9, 2, 11, -4, 3)
Férfi egyes főtábla – döntő
András – Ban (horvát) *17:45
Férfi páros főtábla – döntő
András/Ban (horvát) – Gunduz/Yiglenler (török) *17:05 óra
*helyi idő szerint
Korábban:
Férfi egyes – selejtező csoport
Szántosi – Alshareif (szaúd-arábiai) 3:0 (6, 10, 6)
Szántosi – Ursut (román) 3:0 (8, 8, 10)
Férfi egyes főtábla – R32
András – Al Taher (szaúd-arábiai) 3:0 (2, 4, 5)
Szántosi – Suravajjula (indiai) 1:3 (-3, -9, 13, -9)
Férfi egyes főtábla – R16
András – Kwon (koreai) 3:0 (7, 8, 6)
Férfi egyes főtábla – negyeddöntő
András – Jarvis (angol) 3:1 (6, 9, -8, 9)
Férfi páros főtábla – R16
András/Ban (horvát) – Kahraman/Ocal (török) 3:1 (7, 8, -9, 11)
Férfi páros főtábla – negyeddöntő
András/Ban (horvát) – Desai/Suravajjula (indiai) 3:1 (8, -6, 7, 7)
Férfi páros főtábla – elődöntő
András/Ban (horvát) – Yokotani/Kiho (japán) 3:0 (7, 6, 5)
Kiemelt képen: András Csaba /WTT/



