Parreira kritikus csapatával, de bízik a munkában

foci1.jpg

Carlos Alberto Parreira szerint az általa irányított dél-afrikai válogatott a leggyengébb a nyári világbajnokságon részt vevő afrikai alakulatok közül.

    A brazil mester hazája sajtójának nyilatkozva azzal igyekezett alátámasztani kijelentését, hogy "a többi együttes felkészültebb, s olyan játékosokkal rendelkezik, akik európai nagycsapatokban futballoznak eredményesen".

    A négy évvel ezelőtti, németországi világbajnokságon a brazil válogatottat irányító 67 esztendős tréner azt is megemlítette, hogy az algériai, az elefántcsontparti, a kameruni, a ghánai és a nigériai együttestől eltérően a dél-afrikai nem lehetett ott az idei kontinensviadalon. A mester szerint ugyanakkor a lemaradás kemény munkával csökkenthető, behozható a rajtig hátra lévő három hónapban. Mint fogalmazott: egy fizikailag jól felkészített csapat, melynek játékosai bíznak magukban, már csak azért is, mert saját közönségük előtt szerepelnek, eredményes lehet.

    A június 11-én kezdődő tornán a hazaiak a franciákkal, a mexikóiakkal és az uruguayiakkal mérkőznek a csoportszakaszban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.