Paulo Sousa kizárta, hogy a lengyelek hátradőlnek: „Nem engedhetjük meg magunknak a budapesti hibákat”

Paulo Sousa, a lengyelek szövetségi kapitánya elmondta, a két csapat első és mostani összecsapása között elsősorban védekezésben fejlődött sokat válogatottja, ebből a feladatból már mindenki kiveszi a részét.

A korábban Székesfehérváron dolgozó portugál tréner megjegyezte, komolyan veszik az összecsapást, szeretnének győzelmet aratni – ami a pótselejtezős kiemelés szempontjából fontos lehet -, rendkívül koncentráltnak kell lenniük annak érdekében, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, mint a Puskás Arénában, amikor a magyarok már két góllal is vezettek, de végül 3-3-as döntetlennel ért véget a találkozó.

Meccsről meccsre egyre jobbak és jobbak vagyunk csapatként, de egyénileg is sokat fejlődtek a játékosok.

Teljes koncentráltsággal kell pályára lépnünk hétfőn, nem engedhetjük meg magunknak azokat a hibákat, amiket az első Magyarország elleni meccsen elkövettünk. A magyar válogattott egy rendkívül szervezett csapat, hisznek magukban a játékosaik és az adódó lehetőségeket kegyetlenül kihasználják. Viszont mi egyértelműen jobbak vagyunk, mint márciusba voltunk. Számunkra rendkívül fontos lesz a találkozó, szeretnénk kiemeltként kezdeni a pótselejtezőket.

Biztos vagyok benne, hogy a játékosaink ennek megfelelően állnak hozzá és lépnek majd pályára a mérkőzésen – fogalmazott a szakember a TVP Sport cikke szerint.

Válogatott: Lewandowski és még két alapember sem játszik ellenünk

A trénert természetesen kérdezték a Magyarországon eltöltött időszakról. Mint elmondta, emlékezetes számára, amikor a fehérváriakkal bejutott az Európa Ligába, és hogy a közönség milyen hálás volt neki. Hozzátette: azóta is figyelemmel követi a magyar futballt, és úgy látja, hogy klub-, valamint válogatottszinten jelentős az előrelépés.

Remélem, amit elértem Magyarországon, az hozzájárult ahhoz, ahol most tart a magyar futball

– mondta.

A sajtótájékoztatón részt vett Matty Cash, az Aston Villa 24 éves védője, akit nemrég honosítottak és pénteken Andorra ellen be is mutatkozott a csapatban. A Premier League-ben edződő futballista kijelentette, fantasztikus pillanat volt a pályafutásában, amikor bemutatkozott a válogatottban és bízik benne, hogy a magyarok ellen is kap lehetőséget. Ebben egyébként néhány perccel később a szövetségi kapitány meg is erősítette. Cash kitért rá: családja is ott lesz majd a stadionban, ő pedig készült, hiszen megtanulta a lengyel himnuszt.

A lengyel-magyar vb-selejtező hétfőn 20.45 órakor kezdődik a varsói Nemzeti Stadionban, a találkozó játékvezetője a portugál Tiago Martins lesz. (MTI / csakfoci.hu)