Paulo Sousa: nekem három edzésem, Rossinak 24 meccse volt

Paulo Sousa szerint a magyar válogatott számára előny, hogy Marco Rossinak a lengyelek elleni lesz a 25. meccse szövetségi kapitányként, ugyanakkor bízik a játékosai minőségében. A lengyelek kapusa, Wojciech Szczesny szerint számíthatunk tőlük meglepetésre a csütörtöki világbajnoki selejtezőn.

A lengyel válogatott kapusa, Wojciech Szczesny azzal kezdte: nagyon intenzív három nap van mögöttük.

„Kevés időnk volt arra, hogy Paulo Sousa elképzeléseit a magunkévá tegyük. Nagyon odatettük magunkat, tegnap két edzésünk is volt, úgyhogy a lehető legjobban használtuk ki ezt az időt. Hiszek abban, hogy nagyon jó meccset fogunk játszani.″

Elárulta: nagyon lelkes amiatt, hogy már deklaráltan ő a csapat első számú kapusa.

„Ez még Lukas Fabianszkinak és nekem is új dolog. Az, hogy én viselem az egyes számot, még nem egy elért cél. Én a játékommal segíteni szeretném a válogatottat, hogy sikereket érjünk el, ez a nagy célom.″

Hozzátette, meglepetésre számíthatunk holnap:

„A gyakorlás során már elkezdtük a formációkat kidolgozni, szerintem meg fognak lepődni a játékunkon.”

Szóba került Mateusz Klich pozitív koronavírustesztje is, amiről a válogatott sajtófőnöke elmondta: a játékos ma már negatív tesztet produkált.

Paulo Sousa szövetségi kapitány rögtön Klich kiesésével kezdte:

„Sajnos ma senki sincs biztonságban a pandémia miatt, hiába jól szervezett a szövetségünk, és hiába ügyel mindenki az előírások betartására.”

A kezdőcsapatról elmondta, hogy maguk a játékosok is csak csütörtök délután fogják megtudni.

„Három edzés alatt kell kitalálnom a felállást, ettől függetlenül remélem, hogy látom majd az egységet, és a játékosok visszaadják majd az elképzeléseimet. A kollégámnak, Marco Rossinak már a huszonötödik meccse lesz a holnapi a magyar válogatott élén, együtt vívták meg az Eb-selejtezőt, hat meccs óta veretlenek. Nekik már erősebb a koncepciójuk, de tudom, hogy a válogatottunk magas minőséget képvisel, úgyhogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést.″

(nso.hu)