PD: városi rangadó a Nou Campban

image

A listavezető FC Barcelona a katalán városi rangadón a tabellán negyedik Espanyol vendége lesz a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, szombaton.

    A kisebbik barcelonai gárda hazai pályán ebben a szezonban még nem kapott ki, ellenfele idegenbeli mérlege azonban százszázalékos, ráadásul sorozatban kilenc győzelmet aratott, s legutóbbi hat meccsén – a Bajnokok Ligája-találkozókat is beleszámítva – 26 gólt lőtt, miközben egyet sem kapott!

    Ennek megfelelően a BL és a spanyol bajnokság egyik legnagyobb favoritjának tartott gránátvörös-kék alakulat egyértelmű esélyese az összecsapásnak, igaz, legutóbbi, április találkozásukkor az Espanyolnak sikerült egy gólnélküli döntetlent elérnie a sztárcsapat ellen.

    A második helyen álló Real Madrid az Európa Ligában a továbbjutást szerdán kiharcolt Sevillát fogadja vasárnap, s mindenképpen nyernie kell, ha versenyben akar maradni a bajnoki címért a Barcelonával. A novemberi El Clasicón elszenvedett 5-0-s vereség után egymást követően három diadalt könyvelhetett el José Mourinho együttese, így a sorozatban hat meccsen nyeretlen Sevilla nem sok jóra számíthat a Bérnabeu Stadionban. A fővárosiaknál hiányozni fog az eltiltott Marcelo és Xabi Alonso, míg Gonzalo Higuaín és Sergio Ramos sérülés miatt hagyja majd ki a találkozót.

    A magyar válogatott Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Osasuna a Pintér Ádámmal felálló, sereghajtó Zaragozát látja vendégül vasárnap, az egyelőre harmadik Villarreal pedig szombaton fogadja a 10. Mallorcát.
       
    Primera División, 16. forduló:
    szombat:
Deportivo La Coruna-Sporting Gijón 18 ó
Levante-Athletic Bilbao 18
Villarreal-Real Mallorca 18
Espanyol-FC Barcelona 20
Real Sociedad-Valencia 22
    vasárnap:
Almería-Getafe 17 ó
Osasuna-Zaragoza 17
Málaga-Atlético Madrid 19
Real Madrid-Sevilla 21
Racing Santander-Hércules 21

    Az állás:
 1. FC Barcelona        15  46- 8  40 pont
 2. Real Madrid         15  38-12  38
 3. Villarreal          15  27-13  30
 4. Espanyol            15  17-17  28
 5. Valencia            15  22-18  25
 6. Atlético Madrid     15  24-19  23
 7. Getafe              15  23-20  23
 8. Athletic Bilbao     15  23-26  22
 9. Real Sociedad       15  21-24  22
10. Real Mallorca       15  15-17  21
11. Sevilla             15  21-26  20
12. Herculés            15  18-22  18
13. Deportivo La Coruna 15  12-18  17
14. Racing Santander    15  13-23  17
15. Osasuna             15  15-20  16
16. Levante             15  17-24  15
17. Almería             15  13-22  13
18. Málaga              15  20-32  13
19. Sporting Gijón      15  12-23  11
20. Real Zaragoza       15  14-27   9