A 11. helyen kiemelt Szávay Ágnes meglepetésre nem jutott be a legjobb 32 közé egyesben a pekingi olimpia teniszversenyének női tornáján, miután a nyitófordulóban három szettben, 2 óra 50 perc alatt kikapott a kínai Cseng Csiétől (Zheng Jie).
Eredmény:
női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Cseng Csie (kínai)-Szávay Ágnes (11.) 4:6, 6:3, 7:5
—————————————————-
A világranglista 38. helyén álló hazai játékost több mint ezer néző köszöntötte az Olimpiai Központ teniszcentrumának 2-es pályáján, a rangsorban 14. Szávay mögött nem volt ekkora szurkolótábor, mindössze egy néhány fős, de annál hangosabb magyar csoport üdvözölte és bíztatta eddigi egyik legnagyobb sikere helyszínén, de ott volt a lelátón Schmitt Pál MOB-elnök is. A Vasas 19 éves játékosa éppen ebben a létesítményben nyerte meg tavaly októberben a 600 ezer dollár összdíjazású WTA-tornát, azaz szép emlékek birtokában készülődhetett ötkarikás bemutatkozására, az viszont nem volt jó előjel, hogy riválisával eddig mindössze egyszer találkozott, idén, a wimbledoni nyolcaddöntőben, ahol Cseng legyőzte őt.
A 25 esztendős kínai kezdhetett adogatni, s miközben a publikum minden egyes pontját hatalmas üdvrivalgással fogadta, meg is nyerte az első játékot. Szávay azonnal válaszolt, majd 3:2-ig mindenki hozta a saját szerváját, ekkor azonban Cseng kihasználta ellenfele bizonytalankodását és brékelt. A magyar klasszis nem ijedt meg, egyből visszabrékelt és a korábbi gyengébb adogatójáték után remekül szerválva kiegyenlített. A kilencedik gémben egy vitatott pont után Cseng idegeskedni kezdett, ez éppen jól jött Szávaynak, aki az ő szempontjából 0-30-ról fordítva ismét elvette ellenfele adogatását, s így már a szettért szerválhatott. Ezúttal is eredményesen, ezzel 47 perc alatt övé lett az első játszma.
A második felvonás rosszul kezdődött a magyar teniszező számára, az alapvonalról nem hibázó hazai kedvenc egy brékkel pillanatok alatt 3:0-ra, majd 4:1-re elhúzott. Ekkor néhány percre leállt a játék, mert elkezdett szemerkélni az eső, de végül folytatni lehetett a meccset. A kényszerszünet nem zavarta meg Csenget, tovább menetelt a játszmanyerés felé, 2:5-nél Szávaynak már a szettben maradásért kellett szerválnia. Ezt ugyan sikerrel tette, de a következő gém a fergeteges buzdításban részesülő kínaié lett, aki ezzel újabb 46 perc elteltével kiegyenlített.
Ez feldühítette a magyart, aki a döntő szett elején sem tudott megnyugodni, még az ütőjét is eldobta egy elvesztett pont után, de végül megnyerte első adogatójátékát. A folytatásban azonban továbbra sem találta az ellenszert riválisa pontos és bombaerős ütéseire, aminek az lett a következménye, hogy Cseng egy újabb brékkel 3:1-re ellépett. Időközben besötétedett, így villanyfénynél folytatták a csatát a felek. A következő gém is a hazai játékosé lett, így csakúgy, mint első és a második szettben, 4:2-es előnyre tett szert. A kérdés csak volt, hogy Szávay fordítani tud-e (mint az elsőben) vagy Cseng begyűjti a játszmát (mint a másodikban). Nos, magyar szempontból örömteli módon az előbbi forgatókönyv ismétlődött: Szávay zsinórban három játékot nyert, s ezzel 5:4-re már nála volt az előny, befejezni azonban nem tudta a találkozót – pedig mindössze két pontra volt ettől -, mert Cseng egyenlített, sőt, a következő játékban vissza is vette a vezetést és a meccsért adogathatott. Hamar meccslabdához jutott, és ki is használta azt, elbúcsúztatva ezzel Szávayt az olimpia egyes tornájának további küzdelmeitől.
Szávay Arn Grétával párosban még érdekelt az ötkarikás játékokon.
Szávay Ágnes:
"Jobb volt az ellenfelem, a vége felé kissé passzív voltam, többet kellett volna kezdeményeznem. Jó meccset játszottunk, a fontos pillanatokban azonban ő jobban koncentrált. Cseng előnyben volt, hiszen rengetegen drukkoltak neki, ráadásul az itteniek azt sem tudják, hogy mi az a tenisz, a labdamenetek közben sziszegnek, ordibálnak és pfujolnak, nagy volt a zaj, ez is zavart. Tény, hogy most jobban teljesítettem, mint az utóbbi időben, ez jó előjel lehet New Haven és a US Open előtt, de szomorú vagyok, hiszen az olimpia nagyon fontos számomra és kár, hogy már az első körben búcsúztam. A párosra is nagyon készülök, fel vagyok pörögve, motivációs problémák nem lesznek."
Bocskai József, a pekingi magyar teniszcsapat vezetője:
"Természetesen nem örülök a kiesésnek, annak viszont igen, hogy Ági remekül játszott. Ha a következő hónapokban is tartja ezt a színvonalat, akkor eredményes lehet. Remélem, hogy ez a korai búcsú nem szegi a kedvét, hiszen ma is az volt az egyik legnagyobb pozitívum, hogy önbizalommal telve játszott."
MTI