Peking 2008: a szervezők védik a sok ellenőrzést

A pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) meg van győződve arról, hogy a szigorú biztonsági intézkedések nem csökkentik majd a résztvevők komfortérzetét és szórakozását.

Liu Sao-vu (Liu Shaowu), a területért felelős BOCOG-igazgató azt mondta, jelenleg a kínai főváros "a világ egyik legbiztonságosabb helye", de hangsúlyozta, hogy a biztonság és az ezzel járó különböző ellenőrzések elsőbbséget élveznek.
   
"A nemzetközi tapasztalatok alapján az olimpia is veszélyben van a terroristáktól" – mondta a sajtó képviselőinek. "Az általunk meghozott intézkedések azonban nem szokatlanok, a legtöbb összhangban van a korábbi játékokon alkalmazott módszerekkel."
   
Az esetleges demonstrációk lebonyolítására három parkos területet is kijelöltek a helyi illetékesek, de ahogy Liu hangsúlyozta, az ilyen jellegű megmozdulásokat előre be kell jelenteni és engedélyeztetni kell. Emlékeztetett: az Olimpiai Charta tiltja, hogy a sportolók a versenyhelyszíneken bármilyen módon megnyilvánuljanak vagy tiltakozzanak politikai ügyekben.

MTI