Peking 2008: Bekele csak tízezren fut

enenisa.jpg

Kenenisa Bekele csak 10 ezer méteren áll majd rajthoz az augusztusi nyári játékokon.

A szám etióp olimpiai bajnoka, háromszoros vb-aranyérmese úgy véli, kevés az idő a regenerálódásra ahhoz, hogy 5000-en is elinduljon Pekingben.
   
"A duplázás nagyon megterhelő lenne, ugyanis a tízezer mellett két ötezret kellene futni" – nyilatkozott ötkarikás terveit illetően a szombati hengelói viadal előtt.
   
A hollandiai versenyen egyébként saját ötezres világcsúcsa, a 12:37.35 perces idő megjavítására tör.
   
Bekele a 2003-as vb-n és a 2004-es olimpián megpróbálkozott mindkét számmal, de noha a hosszabbik távon egyformán győzött, a rövidebbiken előbb harmadik, utóbb második lett. Ebből okulva a 2005-ös és a 2007-es világbajnokságon már csak 10 ezren futott, és győzött is.
   
Hengelóban egy másik etióp futóra is minden bizonnyal odafigyel majd a közönség: Haile Gebrselassie, aki 1996-ban és 2000-ben olimpiai bajnok volt, 2004-ben pedig ötödikként zárt, sorozatban negyedik ötkarikás részvételének kivívásáért fut 10 ezren. Bekele helye adott, a két további pozíció egyike lehet Gebréé.

MTI