Peking 2008: Cassarát kiutálták

andrea_cassara.jpg

Elhagyta az olasz vívócsapatnak a pekingi egyetemen elfoglalt szállását Andrea Cassara olasz tőrvívó, a doppingolás miatt kizárt világelső, Andrea Baldini helyettese, és beköltözött az olimpiai faluba.

"Itt nem érzem jól magam, nincs meg a számomra ideális légkör a felkészüléshez" – nyilatkozta Cassara az olasz Gazzetta dello Sport című lapnak.
   
Cassara körül megfagyott a levegő, mert többen azt gyanítják, hogy ő állt Baldini megbuktatása mögött. A 22 éves, 2006-ban és 2007-ben világbajnoki ezüstérmest azzal vádolják, hogy olyan vízhajtót találtak szervezetében a júliusi kijevi Európa-bajnokságon, amely "elfedi" a doppingszereket.
   
Baldinit csütörtökön hallgatta ki tanúként az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes főügyésze. A vívó ügyvédje meggyőződését hangoztatta, hogy Baldini nem élt tiltott szerrel, ugyanakkor leszögezte: nem kíván beszélni sem összeesküvésről, sem csapdáról, még kevésbé bárkit vádolni bizonyítékok nélkül.

MTI