Peking 2008: elkészült a ”Vizes kocka”

Névtelen1.jpg

A Nemzetközi Torna Szövetség bejelentette, hogy az olimpiai férfi és női versenyek sorsolását május 15-én Tienjinben készítik el, a városban sorra kerülő Világkupa döntő keretében.

A belső-külső szépítés, a nagytakarítás is befejeződött a Vizes kocka néven közismert Nemzeti Uszodai Központ medencéit már feltöltötték, minden készen áll az új létesítmény első próbaversenyére, amelyet a január 31. és február 5. között rendezendő kínai nyílt úszóbajnokság jelent.

A következő időszakban azután magyar versenyzők is kipróbálják az új létesítményt, hiszen február 19-én kezdődik a műugró Világkupa. Ez az utolsó kvalifikációs lehetőség, a műugrók számára, s bízunk elsősorban Barta Nóra jó szereplésében.
 
www.mob.hu