Peking 2008: elnapolták az olimpiai láng meggyújtását megzavaró franciák perét

olimpia_lang.jpg

Szeptemberre napolták el az olimpiai láng meggyújtását megzavaró francia újságírók görögországi perét csütörtökön.

A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RFS) szervezet három tagjának a dél-görögországi Pürgosz város bíróságán kellett megjelennie. A tárgyalást azonban a görög igazságügyi dolgozók sztrájkja miatt elnapolták. A három franciát nemzeti jelkép megsértésével vádolják, amiért pénzbüntetést kaphatnak.
   
Robert Ménard, az RFS főtitkára – az ügy egyik vádlottja – csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Athénban, ahol nem cáfolta, hogy részt vett az olimpiai lánggyújtási szertartás megzavarásában. Közölte, hogy az olümpiai demonstrációnak az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet az emberi jogok kínai megsértésére. Hangsúlyozta: nem tekintik támadásnak és nem sajnálják a tiltakozó akciót, hanem büszkék rá.
   
Ménard és két társa – Jean-Francois Julliard és Vincent Brossel – Tibet szabadságáért akart szót emelni az olümpiai lánggyújtáson. Egyiküknek sikerült eljutnia a pódiumig, ahol éppen Liu Csi (Liu Qi), a pekingi játékok szervezőbizottságának (BOCOG) elnöke beszélt. Egy zászlót mutatott fel, amelyen az olimpiai ötkarika bilincsekből áll, miközben a rendőrök közbeléptek és elvezették.
   
A március 24-én meggyújtott fáklyát Athénból Pekingbe vitték, majd onnan európai körútra indult a láng, amely végül 130 napos, öt kontinensen áthaladó útja során, 137 ezer kilométer után érkezik vissza a pekingi Nemzeti Stadionba. Ménard értésre adta, hogy az RFS további tiltakozó akciókat szervez az augusztus 8-i olimpiai megnyitót megelőző hetekben.

MTI