Peking 2008: Kaká játszana

kaka.jpg

Kaká, az AC Milan brazil csillaga azt mondta, hogy örömmel játszana a pekingi olimpia futballtornáján, ha erre módja nyílik.

A milánói egyesület korábban azt közölte, hogy nem engedi el játékosait az ötkarikás eseményre.
   
"Ez nem az én dolgom, hazám szövetségének és a klubomnak kell megegyeznie" – nyilatkozta az év játékosának is megválasztott aranylabdás klasszis a Corriere dello Sportnak. "Bízom abban, hogy végül sikerül megállapodniuk."
   
A milánóiak azért nem akarják elengedni a légiósokat, mert arra számítanak, hogy a harmadik-negyedik helyen zárnak az olasz bajnokságban és ebben az esetben – éppen a pekingi játékok idején – selejtezőre kényszerülnek a Bajnokok Ligájában.

MTI/EFE