A kajakos Kucsera Gábor pályafutása első olimpiáján vesz részt Pekingben, s a zászlóvivő, immár háromszoros ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltánnal párosban 1000 és 500 méteren is az aranyért száll vízre.
A 26 éves Kucsera 2004-ben szerezte első felnőtt érmét, akkor az Európa-bajnokságon 500 négyesben nyert aranyat, majd 2005-ben világbajnok lett: Zágrábban Kökény Rolanddal K-2 1000-en nem találtak legyőzőre. Egy év múlva, 2006-ban már mindkét világversenyén diadalmaskodott ezen a távon, ekkor azonban már Kammerer diktálta a tempót a hajóban. A szegedi vb-n ráadásul 500-on is dobogóra állhattak, annak is a harmadik fokára. A tavalyi évet több sérülés és betegség is megzavarta, ennek ellenére ott tudtak maradni a világ élvonalában, hiszen egy Eb-győzelem után két világbajnoki harmadik helyezés következett.
"Keményen edzünk, minden energiánkkal az olimpiai viadalra összpontosítunk. Hajtjuk egymást, jól csúszik a hajó, ráadásul talán a pechsorozat is megszakadt. Szeretnénk arannyal hazatérni" – mondta a hazai szövetség honlapjának az immár Pekingben készülő Kucsera.
A válogatási szisztéma szerint a tavaly kvótát szerzett egységek nem indulhattak az idei, milánói kontinensviadalon fő számaikban, ezért Kucsera a négyes mellett egyesben is próbálkozott, a világbajnoki címvédőtől alig lemaradva a második helyen végzett. Ráadásul a szegedi Világkupán igazán biztató főpróbát tartottak párosban – mindkét számukban elsőként értek célba, ötszázon a 2000 óta veretlen németeket előzték meg.
"Ez a győzelem feldobott minket és megmutatta, hogy az elkezdett munkát kell folytatnunk. És persze a németekben is benne van, hogy már egyszer megvertük őket. Mindkét számra ugyanannyit készültünk, de ezren érzem magunkat erősebbnek" – nyilatkozta Kucsera.
A síkvízi kajak-kenu küzdelmei hétfőn kezdődnek az olimpián.
MTI