A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység meglepetésre nem jutott középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a pekingi olimpián, miután reményfutamában csak a negyedik helyen ért célba.
A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes magyar egység – amely azért kényszerült "pótvizsgára", mert vasárnapi előfutamában csupán a harmadik helyen zárt – egy-egy indiai, kubai, portugál, japán és dél-koreai egységgel vette fel a versenyt kedden, az első két hely ért középdöntőt.
A Dunakincse nevet viselő hajóval repesztő Vargáék jól kezdtek, sokáig az élen haladtak, az 500-as, az 1000-es, majd az 1500-as ellenőrzőpontnál is ők haladtak át elsőként, de a kubaiak és a japánok tapadtak rájuk, a hajrában pedig a portugálok is bejelentkeztek a továbbjutó helyekért. Az utolsó 200 méterre a magyarok teljesen elkészültek az erejükkel, riválisaik sorra megelőzték őket, ők pedig nem tudtak újítani, így csak negyedikként haladtak át a célvonalon. A középdöntőbe a portugálok és a kubaiak kerültek.
A Varga, Hirling duó az éremszerzés reményében utazott a kínai fővárosba, így szereplése egyértelműen csalódás. A folytatásban már csak a 13-20. helyért küzdhet.
MTI