Példátlan profizmus az RG VK-ért Debrecenben!

ritmikus_gimnasztika2_xlsport.jpg

A megalakulása 125. évfordulójához érkezett Magyar Torna Szövetség jubileumi ünnepség sorozata első állomása a március 5-6-7-én, Debrecenben esedékes II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny lesz.

A csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatón megerősítést nyert, hogy a Világ Kupa küzdelmei mellett családi programok is várnak az érdeklődőkre. Kósa Lajos, Debrecen megyei jogú város polgármestere többek között elmondta: Debrecen városa immár a tizenhatodik világversenyt rendezi egy évtizeden belül.

– Amikor megkeresett a Garantiqa, hamar eldöntöttük, hogy az esemény mellé kell állnunk, mert ebben a sportágban a tömegesítés terén is komoly lehetőségek vannak – hangsúlyozta Kósa Lajos. – Az pedig különösen szimpatikus volt, hogy az RG-nek nincs férfi megfelelője. Vannak sportágak, amelyeket a nők sokkal érzékletesebben jelenítenek meg, mint a férfiak, s ezt örömmel vesszük tudomásul.

Bán Teodóra, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke elmondta, a Világ Kupa rendezéséből hagyományt akarnak teremteni. A válogatottak számára egyébként is rendkívül fontos a komoly nemzetközi megméretés, hiszen a rohamosan közelgő londoni olimpia kvalifikációs versenyeire az ilyen és hasonló erőpróbákon lehet jól felkészülni. Egyidejűleg pontos képet kapunk arról, hol is tartunk. Hangsúlyozott köszönetet mondott a Debreceni Sportcentrum igazgatóján, Orendi Mihályon keresztül annak valamennyi munkatársa felé, mondván: ilyen szintű profizmussal verseny előkészítés kapcsán még nem találkozott.

Berek Irina szövetségi kapitány szerint a 19 ország képviselőit vonzó Világ Kupán reméli, hogy a magyar csapat felkapaszkodik majd a dobogó harmadik fokára. Egyéniben pedig elsősorban Vass Dórától (képünkön) számít kiemelkedő szereplésre; őt mind a négy szerrel döntőbe várja. Az indulók között ott lesz a pekingi olimpiai bajnok, az orosz Jevgenyina Kanajeva is.

Fotó: JochaPress

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.