Pellegrinit megkeményítik a kudarcok

manuel_pellegrini.jpg

Manuel Pellegrini, Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője erősebbnek érzi magát, amikor a dolgok bonyolultabbá válnak.

    A chilei tréner ezt annak nyomán jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján, hogy alakulata a közelmúltban adós maradt a jó eredményekkel.
    A Real Madrid a Bajnokok Ligájában, múlt szerdán 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán az AC Milantól, a spanyol bajnokságban szombaton gólnélküli döntetlent játszott Gijónban a Sportinggal, a Király Kupában pedig hatalmas pofonba futott bele kedden azzal, hogy 4-0-ra kikapott a harmadikligás Alcorcontól, idegenben.
    A spanyol sajtó egy része szerint egy újabb kudarc találgatásokra adhatnak okot Pellegrini további madridi szerepvállalását illetően. Noha a feltevés némileg túlzónak tűnhet, tény, hogy a Getafe elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen, illetve a Milannal szemben esedékes BL-találkozón lesz mit javítani az összképen.
    "Baljós héten vagyunk túl. Komoly hátrányt szedtünk össze a kupában, de a visszavágón revánsot veszünk – szögezte le a vezetőedző, hozzátéve, hogy ha szombaton nyernek a Getafe ellen, a bajnokságban is maradnak a közvetlen élcsoportban, s akár az élre is kerülhetnek, és a BL-ben is csoportelsők maradnak egy jó milánói eredménnyel.