Egy vidéki lány, aki Ózdról a fővárosba került, és meghódította a világot jelentő deszkák helyett a pástok világát. Stefanek Gertrúdot köszöntjük, aki ma hatvanéves, és az 1988-as játékok férfi kardcsapatának aranyérmesét, azt a Csongrádi Lászlót, akinek már a beválogatása is kisebb meglepetés volt, ám végül jócskán meghálálta a bizalmat és egyéni sportágban csapatemberként lett hős.
Stefanek Gertrúd 1959. július 5-én született Ózdon. Édesapja a helyi kohászati üzemben dolgozott, emellett vívott és színjátszókörbe járt, az ő hatására kezdett el sportolni. Először atletizált, majd fiús, zabolátlan gyerekként – nővére után – őt is a vívóterem felé irányították. Öcsi, ahogy Ózdon hívták, bár kezdetben nem szerette, és olykor az edzőterem mellé is járt, az első versenye után végérvényesen a páston ragadt. Olyannyira, hogy érettségi után bár jelentkezett a színművészetire, a felvételivel egyidőben zajló ifjúsági vívóversenyre utazott el inkább.
1977-től az Újpesti Dózsa, ’89-től visszavonulásáig pedig a Budapesti Honvéd színeiben versenyzett, négyszeres magyar bajnok női tőr egyéniben. A címeres plasztront 1979-ben húzta először magára, és még ugyan ebben az évben, a Melbourne-ben megrendezett vb-n ezüstérmet szerzett csapatban, egy évre rá pedig bronzéremnek örülhetett társaival a moszkvai olimpián. Négy évvel később a Los Angeles-i játékokról a magyar csapat többi tagjával egyetemben ő is lemaradt. A sors fintora, hogy a „kárpótlásként” megrendezett Barátság Versenyeken mind egyéniben, mind csapatban a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Utóbbi kategóriában az 1987-es vb-n is a nyakába akasztották a legfényesebb medáliát. Szöulban ismét bronzérmet szerzett társaival. Lánya születése után még a barcelonai játékokra visszatért, de 1993-ban végleg letette a tőrt.
A civil életben is megtalálta önmagát, volt műsorvezető, és vezette saját divatáru-kiskereskedését, de volt a Törekvés SE vívószakosztályának vezetője is.
A kiváló vívó az egészséges életmód nagykövete, mely meg is látszik rajta, hiszen legalább tíz évet letagadhatna. Hitvallása, hogy bár fontos a külső karbantartása is, bármilyen korú is az ember, azért a szépség belülről fakad.
60 éves a szöuli „ötödik muskétás”
Csongrádi László 1959. július 5-én született Budapesten. Gyermekkorában először a futball érdekelte, majd egy szórólap hatására vágott bele a vívásba. Tizenévesként nem volt túl sikeres, de saját állítása szerint sosem merült fel benne, hogy abbahagyja. 1977-ben a budapesti Dózsa György Gimnáziumban érettségizett, majd klubszinten is a Dózsánál maradt: az Újpestet választotta. Összesen 19 évig erősítette a lila-fehéreket.
Első jelentős eredményeit 1983-ban érte el: bronzérmes lett a magyar bajnokságon, csapatban pedig az edmontoni Universiadén végzett a 3. helyen. 1985-ben legjobb egyéni eredményét elérve ezüstérmes lett az egyetemi játékokon, 1987-ben csapatban pedig meg is nyerte azt. Kiváló eredményei révén tartalékként beválasztották az 1988-as szöuli olimpia magyar kardcsapatába, ahol végül sokkal fontosabb szerep hárult rá, mint ahogy azt előzetesen várni lehetett (a nyitóképen balról Szabó Bence, Gedővári Imre, Csongrádi László, Zarándi Csaba edző, Bujdosó Imre és Nébald György).
A koreai elődöntőben Lengyelország ellen két csörtére cserélték be. A kortársai szerint „századeleji huszáros eleganciával” vívó „Csongi” mindkét meccsét megnyerte, az utolsó pedig továbbjutást ért: 8-8-ra egyenlített, jobb tusaránnyal pedig a mieink kerültek a döntőbe. Ott aztán a Bujdosó Imre, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású csapatunknak a szovjetekkel kellett szembenéznie. Azokkal a szovjetekkel, akik ezt megelőzően hat olimpiából négyet megnyertek a számban, és könnyen címvédőnek nevezhettük volna őket, ha nem bojkottálják az 1984-es Los Angeles-i játékokat. A magyar csapat helyzete kilátástalannak tűnt: 4-8-as hátrányban már csak egy győzelem hiányzott keleti szomszédainknak a végső sikerhez, ráadásul Nébald György sérülés miatt nem tudta folytatni a küzdelmet. Ekkor állt be a helyére Csongrádi László, és ha már beállt, le is győzte azt a Szergej Mindirgaszovot, aki ebben az évben nyert világbajnokságot Szófiában, és akinek az egész csapatversenyen ez volt az egyetlen veresége… Innen aztán nem volt megállás: a magyar férfi kardcsapat végül döntő tussal megverte a szovjeteket, és 28 évet követően ismét megnyerte az olimpiát!
Csongrádi László (a képen középen) ezután a ’90-es évek elejéig maradt válogatott (1990-ben Lyonban vb-ezüstérmes lett csapatban), azonban a barcelonai olimpiára nem jutott ki. Ekkor már a Vasas vívója volt, később pedig a Gödöllői EAC-hoz igazolt, ahol még 40 éves kora fölött, már edzőként is aktívan versenyzett. A vívástól visszavonulása után sem távolodott el: a 2000-es évektől magyar és osztrák fiatalokkal igyekezett megszerettetni kedvenc sportágát. Hogy is tudott volna elszakadni a pást mellől az, akinek saját bevallása szerint is „a magyar vívósport a lelke közepe”…
Isten éltesse még sokáig Stefanek Gertrúdot és Csongrádi Lászlót!
Forrás, fotó: MOB, MTI, UTE, origo.hu, jochapress.hu
