Peterson: most majd bizonyíthat a Khan-csapat

image

Két hónap múlva, május 19-én ismét összecsap egymással Lamont Peterson és Amir Khan a WBA és IBF kisváltósúlyú világbajnoki övéért, de az amerikai nem hajlandó megválni decemberben szerzett címeitől.

A korábbi ütközetet hatalmas csatában nyerte Peterson, angol ellenfelét szoros pontozással sikerült legyőznie úgy, hogy Khant még pontlevonásokkal is sújtották a bírók kisebb szabálytalanságok miatt.

Khannak nagyon nem tetszett, hogy 2008 után ismét mérkőzést veszített, így menedzsmentjével azon fáradozott, hogy sor kerüljön a visszavágóra. Peterson végül elfogadta azt, de az amerikai ökölvívás 28 éves kiválósága nem Khan kedvéért döntött így.

"Azért mondtam igent a visszavágóra, mert decemberben óriási csatát vívtunk, és a rajongók szeretnék látni a második felvonást" – mondta Peterson egy londoni sajtótájékoztatón.

Az angol bokszoló kicsit panaszkodott a washingtoni mérkőzésre, a címvédő azonban úgy véli, most itt az idő, hogy bizonyítson is az ex-világbajnok.

"Itt lesz a lehetőség a Khan-csapat számára, hogy helyre hozza a hibáját" – folytatta Peterson, majd Khan felé fordult. "Említetted, hogy két hete edzésben vagy. Nos, én már azóta tréningezem, mióta kiszálltunk a ringből. Kiváló formában leszek a májusi meccsre."

A még mindig csak 25 éves kihívó szerint decemberben komoly gondok voltak, mert sem a bíró, sem pedig a pontozók nem voltak kegyesek hozzá, míg Petersonon megkönyörültek.

"Itt az idő, most kijavíthatjuk hibáinkat" – mondta Khan. "Úgy vélem, decemberben én nyertem, és a következő meccsünkön sem lesz ez másképp. Meg fogjuk mutatni az embereknek, ki az igazi bajnok. Jó bokszolók vagyunk, másodjára még jobb meccset fogunk vívni. Szerintem a mérkőzés bírája és a pontozók most semlegesek lesznek, nem úgy, mint korábban."

Az előzmények alapján szoros csatára van kilátás, de fogadás szempontjából nagy kockázat lenne Petersonra fogadni, hiszen a bukiknál Khan a mérkőzés nagy esélyese.

TM, Xlfight.hu