
A Dynamic Rally Team versenyzője, Pethő István – alkalmi navigátorával, Zejda Viktóriával az oldalán – a nehéz kezdés után fokozatosan lendült bele a versenyzésbe a 2013-as Eger Ralin, és miután egyre jobban ráérzett új, R4-es Mitsubishi Lancer Evo IX-ese ízére, a végére egészen jól elkapta a ritmust. Bár az igazán jó eredmény ezúttal elmaradt (a magyar bajnokság abszolút értékelésében a 14., a szlovákéban a 6. helyen végzett Tyutyu), ám úgy érzi, tesztversenynek mégis eredményes volt ez a mostani.
Pethő István: – A balszerencsés, vagy inkább tesztjellegű kezdés után fokozatosan össze tudtunk szokni az autóval, és a végén már egészen jól felgyorsultunk. Persze nyilvánvaló, hogy sokat kell még fejlődnünk, mert messze vagyunk a jótól. Az autó is új, és talán nekem is vissza kell még szoknom picit, újra fel kell vennem a versenyritmust. Fél év kihagyás után most túl vagyunk ezen a tesztversenyen, célba értünk, és pozitív élményekkel gazdagodtunk. Az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, ezen a folytatásban mindenképp javítani szeretnénk, és én úgy gondolom, hogy idővel fogunk is.
– Bár még új nekem az autó, és meg kell még szoknom, de már most érzem az erősségeit. Jobban fordul, mint a másik, nagyobb kanyarsebességet lehet vele elérni. Az utolsó körben kicsit elgumiztuk magunkat, úgyhogy előjött egy kicsit a régi ladás feeling. Elég látványosan mentünk, ami remélhetőleg tetszett a nézőknek is, mi nagyon élveztük belülről, és végig jó volt a hangulat az autóban. Élménydús gyorsaságik voltak, és alkalmi navigátorom, Zejda Viki is nagyon jól helyettesítette Rubót, kifogástalan munkát végzett. Egyedül az eredmény hibádzott, de legközelebb ezen is próbálunk majd javítani.
– A következő verseny előtt fogunk tesztelni egy hosszabbat, ami remélhetőleg jó alkalmat ad majd rá, hogy megtaláljuk az ideális beállításokat. A következő cél a május 5-i Presov Rali, most erre a szlovák bajnokira szeretnénk minél tökéletesebben felkészülni. Közben pedig tovább dolgozunk a háttérben, hogy lehetőleg mind a szlovák, mind a magyar bajnokság futamain el tudjunk idén indulni.
Zejda Viktória: – Nagyon jól éreztük magunkat, kiváló volt végig a hangulat az autóban, és úgy gondolom, hogy jól tudtunk együtt dolgozni. A tesztkilométerek hiányoztak nagyon, de azért a végére tudtunk gyorsulni. Tetszett az összes gyorsasági, és nagyon szívesen ülök be máskor is Tyutyu mellé, ha úgy adódik.
A Dynamic Rally Team – L Racing együttműködő partnerei:
Landis+Gyr, Halker Kft, Sió Press Kft, Mirelit Depo Kft, VPT-Group Kft, LGAqua Kft, Gramex 2000 Kft Everling Kft, Origo Pack Kft, Brikettalo.hu, Soft Consulting Hungary Zrt. Tahográf Controll , Lemonet Kft, Interswitch, Nero Sped, Duna-Dom 2003 Kft., Deverto, Shx Gold Kft, Crew Print, Reiger Suspension.cz, Épület Autómazika.