Pethő Tyutyu: "Ugyanaz, mint tavaly, csak fordítva!"

A Dynamic Rally Team versenyzője, Pethő István második versenyére készül új, R4-es Mitsubishi Lancer Evo IX-esével, az első olyanra, amelyet már megszokott navigátorával, Rubóczky Attilával fog teljesíteni. A páros a szlovák bajnokság 3-4. fordulóját jelentő Presov Ralin próbál meg minél jobban helytállni az előttünk álló két napban.

 Pethő István: – Örülünk, hogy megint eljött a versenynap, tegnap boldogan kezdtünk el a tréningezést. Bár tavaly is elindultunk a Presov Ralin, ám ez most nem igazán jelent könnyebbséget, mert a pályák többségén ellenkező irányban kell mennünk, mint tavaly, így igazából csak egy olyan pálya lesz, amit ismerünk. Ráadásul, csak két pályabejárásra volt lehetőség, így nem is igazán ismerhettük meg az előttünk álló gyorsokat. Remélhetőleg azért így is jó itinert sikerült írnia Rubónak.

 – Túl vagyunk a shakedownon, és Balogh Jani barátommal a gátló beállításával is sokat foglalkoztunk, ezért remélem, hogy kicsit gyorsabbak leszünk, mint a szezon és az új autónk első futamán, az Eger Ralin voltunk. Nagyon várjuk már a ma déli rajtot, szeretnénk jól szerepelni.

 Rubóczky Attila: – Újra visszatértünk Presovba, ahol tavaly már mentünk, akkor nagyon élveztük ezt a versenyt. Most ugyanazok a pályák lesznek, csak fordítva! Tehát mégsem azok… A helyzetet nehezíti, hogy csak két pályabejárásra volt lehetőségünk, így meglehetősen kevés előzetes tapasztalatból kell majd építkeznünk a gyorsokon. Mindenesetre igyekeztünk így is egy jó itinert összeírni. Elég erős mezőny gyűlt össze ismét, úgyhogy nem lesz egyszerű jó eredményt elérni, de mi most is minden tőlünk telhetőt megteszünk majd. Már csak az időjárás miatt is változatos és izgalmakban gazdag versenyre van kilátás. Ma délben kezdünk!

  A Dynamic Rally Team – L Racing együttműködő partnerei:

Landis+Gyr,Halker Kft, Sió Press Kft, Mirelit Depo Kft, VPT-Group Kft, LGAqua Kft, Gramex 2000 Kft Everling Kft, Origo Pack Kft, Brikettalo.hu, Soft Consulting Hungary Zrt. Tahográf Controll , Lemonet Kft, Interswitch, Nero Sped, Duna-Dom 2003 Kft., Deverto, Shx Gold Kft, Crew Print, Reiger Suspension.cz, Épület Autómazika,

További információk: www.drt.hu

Share: