Csertői Aurél egy évvel ezelőtt épp őt váltotta Győrben, most fordított a felállás.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Csertői Aurél és a Győri ETO FC vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott tegnap. A vezetőedző egy éve Pintér Attila helyét vette át a zöld-fehérek kispadján.
Csertői utódja pedig egyben elődje is, hiszen Pintér visszatért a győriekhez. A ma délelőtti edzést már ő vezényelte le, számolt be róla az eto.hu. A tréner, aki korábban a Ferencvárossal is szép sikereket ért el, már az ETO-nál is letette névjegyét, hiszen bajnoki bronzérmet szerzett az ő irányításával a győri együttes, majd az Európa Ligában is helyt álltak. Többek között a francia Montpellier gárdáját is búcsúztatták a selejtezők során, igaz később a Dinamo Zagreb még a csoportkör előtt megálljt parancsolt a nyugat-magyarországi csapatnak.
Napra pontosan egy éve menesztették Pintér Attilát az eredménytelenség miatt, aki most ismét lehetőséget kap a Rába-parti klubnál.