Pintér csapatánál kötött ki a Fradi magyar középpályása – hivatalos

Az FTC saját nevelésű játékosa, Derekas Zoltán az elmúlt szezonokat a zöld-fehérek partnercsapatánál, a Soroksárnál töltötte, ezúttal pedig az NB I-es Mezőkövesd együtteséhez igazolt – írja a fradi.hu. Az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás szerint fontos, hogy a fiatalok lássák, kitartó munkával elérhető az élvonalbeli szerződés.

– Nagyon örülünk, hogy hasonlóan több más pozitív példához, Derekas Zoltán az utánpótlásunkból kikerülve, majd a Soroksárban megerősödve, az NB I-be tudott igazolni. Ez erősíti a két klub együttműködését. Kitartó és alázatos munkájával jutott el ilyen szintre, amihez gratulálunk. Így olyan játékosokhoz csatlakozott, mint Haris Attila, Kundrák Norbert vagy éppen Silye Erik, akik szintén a Fradiból kikerülve tudtak aztán az első osztályban is bizonyítani – nyilatkozta a sportmenedzser a fradi.hu-nak.

A 22 éves középpályás a Transfermarkt adatbázisa szerint összesen 103 mérkőzésen lépett pályára a Soroksárban, ebből 90 alkalommal az NB II-ben, a Ferencváros első csapatában nem játszott tétmérkőzésen.

NB I: A Fradi magyar játékosát szemelte ki a DVSC