Piquet Jr. nem tudja, volt-e tudomása Alonsónak a taktikai balesetről

piquet.jpg

Nelson Piquet Junior nem tudja, hogy a spanyol Fernando Alonso ismerte-e azt a tervet, hogy a tavalyi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon a brazil pilótának szándékos balesetet kellett okoznia.

    "Alonso nem vett részt azon a csapatértekezleten, ahol megbeszéltük a követendő taktikát, a szándékos balesetet" – nyilatkozta a Lance című sportnapilapnak. "Ha tudta is, nekem erről nem volt tudomásom."
    A FIA motorsport világtanácsa két hete két év felfüggesztett eltiltással büntette a Renault-t, mert a szingapúri versenyen Piquet Jr. szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel csapattársa, Alonso győzelmét. Flavio Briatore korábbi csapatfőnököt örökre eltiltották a Forma-1-től, míg a főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták a FIA-rendezvényektől