Pirelli: Egy teszt nem elég

F1

2015. november 30. hétfő, 20:47

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Pirelli

December 1-jén tizenkét órán keresztül fognak körözni a csapatok Abu Dhabiban, hogy a 2016-os gumikeverékeket próbálgassák, de az olasz szerint sokkal több tesztre lenne szükség.

Paul Hembery és csapata csak elérte a sportág vezetőinél, hogy már egyből a 2015-ös szezon végét követően kipróbálhassák a következő szezonra gyártott abroncsokat, közöttük az új, ultralágy gumikat is. A Pirelli célja, hogy hasonló teljesítményromlást idézzenek elő termékeik élettartama végén, mint tették azt 2011-ben, de Abu Dhabiban mindössze tizenkét órájuk lesz arra, hogy kikísérletezzenek valamilyen megoldást.

pirelli egy teszt nem eleg

„Sokkal több bokszkiállást szerettünk volna idén, de ezt egyszerűen nem lehet elérni komoly mennyiségű teszt nélkül” – mondta Hembey az Autosportnak. „Amíg az ultralégy gumik egyes versenyeken több opciót kínálnak majd, nem lesz drámai a változás, ezt inkább 2017-re kell majd megoldanunk. Jövőre lesz egy próbálkozásunk, és nem tudom, hogy az általunk elvárt módon fog-e működni, de szeretnénk visszahozni a teljesítményromlást. Lehet, hogy több bokszkiállás lesz majd, de nem tudjuk, hogy meg fogja-e változtatni a stratégiákat, ami az ideális megoldás lenne. Számtalan különböző koncepciót ki fogunk próbálni, de nagyon nehéz csak egy teszt alatt mindezt végrehajtani.

A 12 órás teszt legfőbb célja az ultralágy keverékek megismerése lesz, valamint annak az egy változatnak a kipróbálása, ami alapot nyújthat a végleges 2016-os keverék kifejlesztéséhez. „A csapatok teljesen vakon vágnak bele, és nem fogják tudni, hogy mire figyelünk majd. A pálya ideális ehhez, hiszen nagyon sima a felülete, és a tapadás is fontos tényező. Afféle időmérős gumit akarunk kifejleszteni, amivel a csapatok agresszívabb stratégiákat alkalmazhatnak – meglátjuk, hogy milyen eredményre jutunk majd. Hisszük azt, hogy értékelhető adataink lesznek a teszt után, igaz, ezt még korai kijelenteni. Amit biztosra mondhatok, hogy lesz 2016-ban ultralágy abroncs” – tette hozzá Hembery.

Forrás: www.formula.hu – RSS