Pirelli: Nem az abroncsok döntik el, kié lesz a bajnoki cím

image

A Pirelli szilárd meggyőződése, hogy idén is a legjobb csapat és pilóta fog nyerni, annak ellenére, hogy nagyobb szerepet kapnak az abroncsok a versenyek végeredményének kialakításában.
Sokan – többek között csapatfőnökök, versenyzők és mérnökök is  – úgy vélekednek, hogy a 2012-es abroncsokban rejlik a siker záloga a Forma-1-ben. De a Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint nem csak a gumik miatt lehet sikeres egy verseny, legalább annyira kell bizonyítaniuk a legjobb mérnököknek és pilótáknak is.
 
„Eddig fantasztikusan alakul a szezon, négy különböző győztesünk van négy különböző csapatból” mondta Hembery az Autosportnak. „Soha nem volt ilyen szoros a verseny és ez részben annak is köszönhető, hogy mindenkinek hasonló lehetőségekkel és kihívásokkal kell megküzdenie. Rajtuk múlik, hogy sikerül-e belőlük a legtöbbet kihozni. A Forma-1-ben mindig is meritokrácia uralkodott, a legjobb mérnökök és pilóták végül mindig sikeresek lesznek.”
 
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier elismerte, hogy most sokkal fontosabb, hogy megértsék az abroncsok viselkedését, mint eddig bármikor, de nem gondolja, hogy a csapatok figyelmen kívül hagyhatnák a többi fejlesztést.
 
„Kulcsfontosságú az autónk szempontjából, hogy megfelelő módon ki tudjuk használni az abroncsokat” mondta el az Autosportnak. „Semmi értelme, hogy az abroncsok ismerete nélkül tizedeket próbáljunk meg nyerni a leszorítóerőből, mert sokkal többet veszíthetünk.”
 
„De tovább kell fejleszteni az autót, ha lépést akarunk tartani az élcsapatokkal.”
 
Arra a kérdésre, hogy a mostani versenyhétvégén kritikusnak érezte-e az abroncsok teljesítményét, Boullier elmondta: „Nem. De meg kell értenünk, hogy hogy működnek, ki kell hoznunk belőlük a legjobbat és a lehető legtovább meg kell, hogy őrizzük őket a pályán.”