Piros Zsombor két szenzációs győzelmet aratott a hétvégén a Davis-kupa torinói világdöntőjén. A világranglista 282. helyezettje előbb az ausztrál John Millman, majd a 2014-ben US Opent nyert horvát Marin Čilić ellen fordított szetthátrányból. A 22 éves teniszező pályafutását majdnem gallyra vágta a koronavírus, a versenyszezon felfüggesztése után kereste a helyét a világban, belekóstolt a hétköznapi fiatalok életébe. Egy átmulatott éjszaka után másnap rosszul lett a pályán, képtelen volt befejezni a mérkőzését. Ezután gondolkozott el azon, hogy nem a megfelelő úton jár. Március óta minden rendben van körülötte, Noszály Sándor irányításával képes 213 kilométer/óra sebességű szervát ütni, de még nem akarja magát Fucsovics Mártonhoz hasonlítani.
Piros Zsombor (fotó: MTI / AP)
– A pályafutása legnagyobb sikerével be is fejezte az idei versenyidőszakot?
– Még egyeztetek az edzőimmel. De nem olyan egyértelmű a dolog, mert vannak kisebb-nagyobb fájdalmaim. Sokan biztos azt mondanák, hogy egy ilyen győzelem után tovább repít a flow-élmény. Nincs semmi dolgom, csak menjek tovább. De most még fáradt vagyok, két nap alatt több, mint hét órát teniszeztem. A Čilić elleni meccs is nagyon sokat kivett belőlem.
– Meg ne sértődjön: Čilić lenézte, lebecsülte?
– Jogos a kérdés. Megmondom őszintén, én nem éreztem ilyet. Bár akár érezhettem volna: nyilván hatalmas a különbség a ranglista-helyezésünk között. Kilenc perc alatt elhúzott 3:0-ra. Hogy mondjam szépen? Nehéz volt „lemosva lenni” a pályáról. Minden helyzetben szaladgáltam ide-oda, hogy vissza tudjam adni a bombaerősen megütött labdáit. Azt éreztem, hogy soha nem fog hibázni, mert az én szintem jóval az ő tudása alatt van. Tehát miért pont ellenem hibázzon? Amikor először elvettem az adogatását, az volt az első momentum, amikor éreztem, hogy talán mégsem vagyok teljesen esélytelen. Ezzel lett 5:4 az első szettben, labdám is volt az 5:5-höz, s ha higgadtabb vagyok, sikerült volna értékesítenem ezt a lehetőséget. Érdekes módon a döntő szett 4:4-nél villant át az agyamon, hogy akár a meccset is megnyerhetem. Ő szervált, 40-0-je volt, viszont akkor megéreztem, hogy nincs félnivalóm. A legnehezebb persze a vége volt, amikor adogatnom kellett a meccsért. Kicsit izgultam is az elején, nem voltam elég kezdeményező, ő meg azonnal letolt a pályáról az ütéseivel. Megijedtem, mert ha 5:4 után kiegyenlít, akkor már talán a szívem sem vitt volna előre. Teljesen kimerültem, olyan szintű fáradtságot éreztem, mint még soha.
– Fucsovics még soha nem győzte le Čilićet, Balázsnak sem volt még ilyen értékes skalpja. Az ő szintjükre mikor tervez eljutni?
– Az még odébb van. Nem csak a ranglistahelyben, a játékban is nagy a különbség köztünk. Ugyan lassan jövök fel, a top 300-ban vagyok, de még mindig fényévnyi a távolság közöttünk. Marci és Attila fizikálisan és mentálisan is más szinten vannak, mint én. Minden nap azért dolgozom, hogy csökkenjen a különbség. Nem tudom, mikor jön el a pillanat, amikor bekerülök a top 100-ba.
– Mit tart reálisnak? Két, három éven belül sikerülhet?
– Szerintem igen. Az már reális cél, és talán nem csak álom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy bekerüljek a top 100-ba, ahova minden játékos vágyik. Én is a sportág krémjéhez akarok tartozni.
– Nem is olyan rég próbálkozott Spanyolországban egy teniszakadémián. Aztán eltűnt a nyilvánosság elől, és egyszer csak Noszály Sándor lett az edzője. Mi történt a két esemény között?
– Hosszú történet. 2020 elején legyőztük a belgákat a Davis-kupában, ezzel jutottunk ki a világdöntőre. Abban az időszakban nyertem egy Future-versenyt, iszonyú jó formában éreztem magam. Újra bekerültem a világranglistán a legjobb négyszáz közé. Utána mindent meghatározott a koronavírus, egy hónapon keresztül edzettem, de nem mehettem versenyekre, mert a járvány miatt leállt a teniszélet. Később kijött a módosított versenynaptár, abból tudtam meg, hogy még hónapokig nem lesz verseny. Ebben a tudatban készültem, edzettem, de utána – nincs rá jobb szó – megtörtem. Nem tudtam azt a munkát folytatni, amit addig. Kilátástalannak tűnt minden. A haverjaimmal lógtam, kicsit belekóstoltam a barátaim életébe, nem edzettem százszázalékos intenzitással.
– Mi kellett ahhoz, hogy ez megváltozzon?
– Tavaly nyáron úgy mentem el egy versenyre, hogy előtte éjszaka szórakozóhelyen voltam. Másnap képtelen voltam végigjátszani a meccset, rosszul lettem a pályán. Hazamentem, és este elgondolkoztam azon, hogy ezt így nem folytathatom. Elszégyelltem magam, az árnyéka sem voltam magamnak, meg sem közelítettem azt a szintet, amit 18-19 éves koromban nyújtottam. Akkor tudatosítottam magamban, hogy nincs más választásom, sürgősen meg kell változnom, ha még akarok valamit ettől a sportágtól. Mindent, a küzdeni tudást, a koncentrációs képességét, az alázatot, mindent újra kellett gondolnom. Mélyről jöttem vissza. Szeptembertől kezdtem el újra keményen dolgozni, Noszály Sanyival 2021. márciustól dolgoztunk együtt. Előtte leginkább egyedül készültem, ha hívtak edzeni, ütögetni, akkor lementem, de inkább hobbiteniszező voltam abban az időszakban. Több, mint egy év kellett ahhoz, hogy visszanyerjem a legjobb formámat. Igaz, a Sanyival közös munka előtt megnyertem az ob-t, legyőztem Marozsán Fábiánt és Valkusz Mátét. Ott már éreztem, hogy újra a régi lehetek. Amikor legyőztem Čilićet, bevillant, hogy mennyi munka kellett ehhez. Talán nem ide illik, de a meccslabdám előtt úgy álltam oda szerválni, mint ha az Építők 11-es pályáján lettem volna. Ott gyakoroltam, szerváltam a legtöbbet kiskoromban. Elképzeltem az egész teret, ott volt a fejemben. És akkor feldobtam a labdát, és szerváltam a győzelemért. Bevágtam egy kemény szervát, jött egy kemény return, fonákkal adtam vissza a labdát, ő ezt nem tudta valami jól kezelni, és enyém lett a pont és a győzelem is. Még most is a hatása alatt vagyok.
– Mennyiben segítette a fejlődését, hogy Noszály Sándor is beszállt a felkészítésébe?
– Nagyon. Március óta ugrásszerűen fejlődött a szervám, és a fonák védekező ütésem. Nagyobb százalékban ütöttem be az első szerváimat, mint Čilić. A mérkőzésünk közben csomószor ránéztem arra a műszerre, ami a szervák sebességét mutatja; a leggyorsabb 213 kilométer/óra volt. Átlagban 200 körül ütöttem be az első szervákat. A szerva fejlesztése alapvető. Még nem ez a legnagyobb fegyverem, de azon dolgozunk Sanyival, hogy stabilizáljuk az adogatásomat. Sanyi is kulcsfontosságú a fejlődésem szempontjából, a barátnőm, egyben a kondiedzőm, Géczi Rita is pozitív hatással van rám. Rengeteget köszönhetek neki.
– Az édesapja már nem vesz részt a felkészítésében?
– Már nem. Sanyi és Palágyi Miklós a két edzőm. Apukámmal négy évet dolgoztunk együtt, az ő keze alatt „indultam be” a juniorok között. Rengeteget köszönhetek neki, ezt nem is lehet szavakban kifejezni. A pályafutásom végéig remélem, ez így is marad, így ha nem a pálya mellett, akkor a pályán kívül tudja segíteni a pályafutásomat.
– Régebben azt mondták a teniszberkekben, hogy hatalmas mókamester, bűvésztrükökkel szórakoztat, és fanatikus Michael Jackson-rajongó? Ez még aktuális?
– Részben igen. Michael Jackson a kedvenc előadóm, megtanultam a Moonwalkot és néhány apróbb koreográfiát az ő eszköztárából a testvéremmel. Mondjuk ő jobban csinálja, mint én. Az egész család szereti őt, a szüleim a koncertjén is voltak. Mókamester lennék? Nem hiszem, csak vidám a természetem. Egy elveszített meccs után nagyon mély fájdalmakat élek át, de csak negyedóráig vagyok depressziós, utána tudok hülyéskedni. Korábban a pályán is érzelmes voltam, de ezt nem szabad kimutatnom, ez nem visz előrébb. Megbeszéltük Sanyival, hogy ennek semmi értelme, rengeteg energiát visz el. A pénzérmés trükköket csináltam egy-két éve, régebben nagyon komoly szenvedélyem volt, napi két órát gyakoroltam. Van három-négy trükköm, például kanállal ráütök egy érmére, és az eltűnik. De ezek nem komoly dolgok. Ha kicsit gyakorolnék, elég hamar visszajönne. De most már inkább a zenehallgatás kapcsol ki, és az Így jártam anyátokkal című sorozat. Már tíz éve ezt nézem a testvéreimmel.
(magyarnemzet.hu / Szilágyi László)
