Pisont István távozik az U18-as válogatott éléről. A szövetségi edző felmondását Bernd Storck sportigazgató elfogadta. UP-info Ahogy arról korábban honlapunk is beszámolt, Pisont István, az U18-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzője a múlt heti, Norvégia elleni felkészülési mérkőzést után kritikával illette játékosait, s bejelentette, hogy nem kíván ezzel a korosztállyal foglalkozni. A korábbi 31-szeres válogatott labdarúgó néhány nappal később tudatta hivatalosan is döntését a szövetséggel. A hét elején Bernd Storcknak megerősítette elhatározását. Az MLSZ sportigazgatója a kialakult helyzetben egyetértett a döntéssel, és tudomásul vette Pisont István felmondását. A távozó szövetségi edző 2009 januárjától dolgozott az MLSZ kötelékeiben. Az elmúlt több mint hat évben majdnem 150 nemzetközi mérkőzésen ült a korosztályos válogatottak kispadján vezető- vagy másodedzőként. Az utóbbi évekb…
Folytassa a cikk olvasását: Pisont is felállt
