PL: a Crystal Palacetól érkezett középhátvéd a Fulhamhez! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Fulham együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Crystal Palace védőjét, Joachim Andersent.

(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)

Tovább folytatja kerete megerősítését a Fulham gárdája, amely ezúttal a védelembe igazolt új játékost. A londoni klubnál rá is fért erre a szekcióra az erősítés, hiszen a nyár folyamán Tosin Adarabioyo és Tim Ream is távozott a csapattól. A Fulham végül Joachim Andersent szerezte meg a Crystal Palacetól, akiért 30 millió eurót fizettek városi riválisuknak, de ez az összeg különböző bónuszok teljesülése esetén további 6 millió euróval emelkedhet.

Andersen számára nem lesz teljesen ismeretlen a Fulham közege, hiszen még a Lyon játékosaként a 2020/2021-es idényt kölcsönben töltötte az angol csapatnál, ahol olyannyira jó teljesítményt nyújtott, hogy a kölcsönszerződése lejárta után vásárolta meg őt a Crystal Palace 17,5 millió euró ellenében. Andersen a Palacenál minden sorozatot figyelembe véve 113 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólig és 6 gólpasszig jutott. Új állomáshelyén 5+1 éves szerződést írt alá.

A 28 éves játékos összességében a Fulham ötödik nyári szerzeménye Emile Smith Rowe, Ryan Sessegnon, Sander Berge és Jorge Cuenca után.

fociclub

A PL: a Crystal Palacetól érkezett középhátvéd a Fulhamhez! – Hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.