PL: a Villarreal kapusával erősít a Chelsea! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea együttese megállapodott a Villarreallal Filip Jörgensen átigazolását illetően.

(Photo by David S.Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Hosszabb ideje pletykálják, hogy a Chelsea gárdája a Villarreal hálóőrével, Filip Jörgensennel szeretné megerősíteni a keretét kapusposzton. Fabrizio Romano legfrissebb beszámolója alapján ezek a pletykák hamarosan kész ténnyé fognak változni, ugyanis a hírek szerint a “Kékek” mindenben megállapodtak a spanyol csapattal a transzfer megvalósulása érdekében. A források alapján a Chelsea 24,5 millió eurót fog fizetni a dán játékosért, akivel első számú kapusként fognak számolni a keretben, hiába van ott még Robert Sánchez, Djordje Petrovic vagy épp Kepa Arrizabalaga. A beszámolók szerint a londoni klub már Jörgensennel is megállapodott a személyes feltételeket illetően, így a hivatalos bejelentés előtt már csak az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon kell átesnie a 22 éves labdarúgónak.

Filip Jörgensen 2023 januárjában került fel a Villarreal felnőttei közé, melynek utánpótlási rendszerébe még 2015-ben került be. A klub színeiben az elmúlt másfél évben 44 alkalommal lépett pályára, ezekből a meccsekből pedig hetet tudott lehozni kapott gól nélkül. Szerződése 2029 januárjáig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 20 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A PL: a Villarreal kapusával erősít a Chelsea! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.