PL: az AS Monaco középpályásával erősítene az Arsenal! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese a nyár folyamán az AS Monaco játékosával, Youssouf Fofanával erősítené meg a középpályáját.

(Photo by Eurasia Sport Images/Getty Images)

Az angol és a francia sajtó beszámolói alapján Mikel Arteta mindenképp szeretne erősíteni csapata középpályáján. Erre azért lehet szüksége a spanyol mesternek, mert az már biztosra vehető, hogy Mohamed Elneny távozik az Arsenaltól, de a hírek szerint az “Ágyúsok” Thomas Parteytól is szeretnének megválni a nyár folyamán. A források szerint az Arsenal első számú kiszemeltje ennek a pozíciónak a mélyítésére nem más, mint az AS Monacoban szereplő Youssouf Fofana, akinek a mostani szezonban is komoly érdemei voltak abban, hogy a hercegségbeli csapat a második helyen végzett a francia pontvadászatban.  Az üzletet megkönnyítheti az a tény is, hogy Fofana szerződése a nyáron lép az utolsó évébe, így ez lesz a Monaco utolsó esélye arra, hogy igen kedvező összeget zsebeljenek be a középpályásért. A beszámolók alapján ugyanakkor nem csak a londoni gárda érdeklődik Fofana iránt, hanem a Paris Saint-Germain, a Juventus, és az Atlético Madrid is szeretné őt a soraiban tudni.

Youssouf Fofana 2020 januárjában 15 millió euró ellenében került a Monaco együtteséhez a Strasbourgtól. A klub színeiben azóta 175 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához, piaci értékét pedig 28 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A PL: az AS Monaco középpályásával erősítene az Arsenal! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.