PL: az újonchoz került kölcsönbe a Manchester City mellőzött középpályása! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta középpályását, Kalvin Phillipset az újonc Ipswich Town csapatának.

(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)

Sammie Szmodics leigazolása után újabb erősítést jelentett be a Premier Leaguebe 22 év után visszajutó Ipswich Town gárdája. Az újonc ugyanis hivatalos oldalán közölte, hogy kölcsönvették a Manchester City középpályását, Kalvin Phillipset. Az angol játékos távozása Manchesterből nem volt meglepő, hiszen hiába érkezett két évvel ezelőtt nagy reményekkel a Cityhez, végül alig jutott lehetőséghez Pep Guardiola keze alatt. Phillips ugyan sokáig megpróbált magának meghatározó szerepet kiharcolni a City keretében, de Rodri mellett erre nem volt reális esélye, amit jól mutat, hogy az előző idény második felére kölcsön is adták őt a West Ham Unitednek. A középpályás iránt több élvonalbeli csapat is érdeklődött, de ő végül az Ipswichet választotta, ahol komoly szerep hárulhat rá Kieran McKenna rendszerében. Az Ipswich egy évre vette kölcsön a 28 éves játékost vásárlási opció nélkül, Phillips fizetésének egy részét pedig továbbra is a Manchester City fogja állni.

Kalvin Phillips 2022 nyarán 49 millió euró ellenében került  a Leeds Unitedtől a Manchester Cityhez. A klub színeiben azóta 31 mérkőzésen jutott lehetőséghez, amelyeken 1 gólt jegyzett. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 25 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A PL: az újonchoz került kölcsönbe a Manchester City mellőzött középpályása! – Hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.