PL-csapatok is bejelentkeztek az olasz válogatott védőjéért – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés mutatkozik a Bologna olasz válogatott védője iránt…

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

A Tuttomercatoweb információi szerint az Arsenal és a Tottenham egyaránt meg szeretné szerezni a nyári átigazolási időszakban a Bologna hátvédje, Riccardo Calafiori játékjogát, akinek szerződtetése ügyében a Juventus már hosszabb ideje egyeztetéseket folytat.

A 22 éves játékos az AS Roma utánpótlásában nevelkedett, és a “farkasok” színeiben mutatkozott be a felnőttek közt. A fővárosi csapatnál azonban 2022 után nem számítottak rá, előbb a Genoához kölcsönben, majd a svájci FC Baselhez végleg került. Calafiori egy szezon után visszatért Olaszországba, amikor tavaly nyáron leszerződött a Bolognához.

Az eredeti posztja szerint balhátvéd kezdetben kényszerűségből középhátvédet játszott, ahol annyira jól bevált, hogy az idény hátralévő részében jobbára ott szerepelt. Calafiori a kiváló védőmunkája mellett nagyszerű labdás játékkal támogatta a végül BL-indulást érő helyen végző Rossoblú támadójátékát.

A fiatal hátvéd kiváló teljesítménye révén az olasz válogatottba is meghívót kapott, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt debütált a címeres mezben, a kontinenstornán pedig csapata mindhárom csoport meccsét végig játszotta. Calafiori bár Spanyolország ellen vétett egy szerencsétlen öngólt, valamennyi mérkőzésen kimagaslóan játszott, a horvátok elleni sorsdöntő találkozó hosszabbításában káprázatos gólpasszt adott Mattia Zaccagni továbbjutást érő egyenlítő góljához. Ugyanakkor sárga lapjai miatt a Svájc elleni nyolcaddöntőben biztosan nem léphet pályára.

Az olasz sajtó szerint korábban a Bologna 40 millió eurós eladási árat határozott meg, azonban Calafiori kiváló Eb-szereplésével és az angol érdeklődők megjelenésével bizonyára még jócskán emelkedni fog az összeg.

fociclub

A PL-csapatok is bejelentkeztek az olasz válogatott védőjéért – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.