PL: végleg megvásárolja a Brentford kapusát az Arsenal! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese érvényesíteni fogja vásárlási opcióját David Rayára, akit a Brentfordtól vettek kölcsön a 2023/2024-es szezonra.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images)

A szezon első pár mérkőzését követően egyértelművé vált, hogy Mikel Arteta Aaron Ramsdale helyett David Rayát favorizálja az Arsenal kapujában. A spanyol kapus  összességében meg is hálálta a bizalmat, nagy szerepe volt ugyanis abban, hogy az “Ágyúsok” a negyeddöntőig jutottak a Bajnokok Ligájában, míg a bajnokságban egészen az utolsó fordulóig volt esélyük a bajnoki cím elhódítására, de végül a második helyen végeztek a Manchester City mögött. A londoni klub az előző szezonra kölcsönvette a Brentford csapatától a 28 éves kapust, akinek a kölcsönszerződésében szerepel egy 30 millió euró körüli vásárlási opció. A beszámolók alapján az Arsenal vezetői ezen a héten fogják aktiválni az összeg kifizetésével a vásárlási opciójukat Rayáért, aki így a következő években is a klub első számú hálóőre lehet.

David Raya az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 41 mérkőzésen lépett pályára az Arsenal színeiben, amelyeken összesen 31 gólt kapott, 20 alkalommal pedig érintetlen maradt a hálója. Piaci értékét 35 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A PL: végleg megvásárolja a Brentford kapusát az Arsenal! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.