Pogacar világbajnokként nyert, Valter nagy mentés után a 14.

Valter Attila a 14. helyen ért célba a Giro dell’Emilia egynapos országúti kerékpáros versenyen, amelyen a friss világbajnok szlovén Tadej Pogacar diadalmaskodott szóló támadása végén.

A Vignola és San Luca közötti 215,3 kilométer hosszú viadalt esős, borús időben rendezték, a mezőnyben két magyarral, Fetter Erikkel (Polti-Kometa) és Valter Attilával (Visma-Lease a Bike).

A San Luca-i bazilikához vezető emelkedőt ötször teljesítették a bringások és Pogacar már az első “mászás” során, 37 kilométerrel a cél előtt megindult a Valter Attilát magában foglaló csoportból, majd senkitől sem zavartatva ünnepelhette első sikerét a világbajnokot illető szivárványszínű trikóban.

Az üldözőcsoportból Florian Lipowitz és Valter meg tudott szökni, ám a magyar bajnok a lejtmenetben, az egyik kanyarban kicsúszott az út menti növényzetbe, ám el nem esett.

A német hegyimenő az utolsó kaptatóig a második helyen tekert, ám befogták, a második pozíciót így a hegyikerékpár olimpiai bajnoka, a brit Tom Pidcock, a harmadikat Fetter olasz csapattársa, Davide Piganzoli szerezte meg. Valter 2 perc 28 másodperc lemaradással a 14. lett, Fetter nem fejezte be a viadalt.

Ez volt Pogacar idei tizedik versenye, a mérlege ebből immár nyolc siker, egy harmadik és egy hetedik hely, a szakaszokat és az összetett elsőségeket figyelembe véve már 24 győzelemnél jár 2024-ben.

A tervek szerint még két olasz egynaposon teker ebben az esztendőben: kedden a Tre Valli Varesinén, jövő hét szombaton pedig az év utolsó Monumentumán, a lombardiai körversenyen.

A 21. században az egy naptári évet tekintve Alessandro Petacchié a rekord, az olasz sprinter 2005-ben 25 győzelemmel zárt. A női versenyen a Giro d’Italia-győztes és világbajnoki bronzérmes olasz Elisa Longo Borghini győzött.

EREDMÉNY

Embed from Getty Images

Magyar Kerékpáros Szövetség