Pólós Final Four: kellemetlen, esős időben edzett a Vasas

vizilabda.jpg

Hűvös, esős időben tartotta meg második barcelonai edzését péntek délben a Vasas vízilabdacsapata az este kezdődő négyes döntő, a Final Four helyszínén.

A Barcelonát sújtó évtizedes szárazság éppen azon a napon szűnt meg, amikor Európa vízilabdaelitje megkezdi találkozóját: komor, hűvös, esős idő fogadta a Final Four helyszínére, a Montjuic hegy tetején található nyitott uszodába edzeni érkező csapatokat. A címvédő olasz Pro Recco játékosai nem is bírták soká, rövid lubickolás után felöltöztek és távoztak. A Vasas "fakultatív" edzést tartott, nem volt előírt teendő, csak mindenkinek mozognia kellett a vízben – többnyire a kapura lövést gyakorolták Steinmetzék.
   
Földi László vezetőedző az MTI-nek elmondta, hogy a hűvös idő és az eső mellett a víz hőmérséklete is gondot okoz, a reccósok ugyanis a csütörtöki edzésen túl melegnek találták a vizet, amit kérésére alaposan – kicsit túlságosan is – lehűtöttek, azért aztán később csöveken át már meleg vizet pumpáltak a medencébe. A szervezők lázasan dolgoznak, hogy az itt rendkívülinek számító időjárás következményeit minimálisra csökkentsék. A sajtóhelyeket már befedték, s ígéret szerint a lelátó egy része fölé is ideiglenes tető kerül estére.
   
A Vasas edzése közben a lelátó tetején megjelent a Final Fourra autóbusszal érkezett Vasas-szurkolók mintegy száztagú csoportja és hatalmas biztatásba kezdett, ami Földi László tájékoztatása szerint nagyon feldobta a vízben "szenvedő" társaságot.
   
A csapat körül minden rendben, a Vasast egy szállodában szállásolták el a Pro Reccóval és a horvát Mladost Zagrebbel. Sérült, beteg nincs, a piros-kékek este a legjobb összeállításban vehetik fel a harcot a döntőbe jutásért a négyes másik horvát együttesével, a Jug Dubrovnikkal.
   
A Final Four rajtja előtt tette közzé az Euroliga legjobb négy csapatát a végső helyezése alapján megillető pénzdíjak listáját a kontinentális szövetség, a LEN. Eszerint a győztest 17 500 euró illeti meg, a döntő vesztese 10 ezerre jogosult, a harmadiknak 6500, míg a negyedik helyezettnek 3500 euró dukál.

    A Final Four programja:
    péntek, elődöntők:
Mladost Zagreb (horvát) – Pro Recco (olasz) 18 ó
TEVA-VasasPlaket – Jug Dubrovnik (horvát) 19:45
    szombat:
a 3. helyért 18:15 ó
döntő 20:15
   
(A Sport1 televízió valamennyi mérkőzést közvetíti.)

MTI