Hiába játszott végig hatalmas fölényben, és dönthette volna el többször is az U19-es válogatott a mérkőzést, csupán 1-1-re végzett az Eb-selejtező csoport leggyengébb csapatával, Azerbajdzsánnal. Veszélybe került a továbbjutás. Nagy-Pál Tamás Rendezőként már a kezdő sípszó előtt pocsékra vizsgáztunk a dunaújvárosi Magyarország-Azerbajdzsán U19-es Európa-bajnoki selejtezőn, ugyanis a vendégek megrökönyödésére csupán harmadik próbálkozásra sikerült eltalálni a himnuszukat. Az igen kellemetlen közjáték után Pisont István fiai nagy elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe, és rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést. Egyértelműen uralták a középpályát, nyerték a párharcokat, és jó párszor a védelem mögé kerültek mind a két szélen, de egyik alkalommal sem sikerült a kapu elé juttatni a labdát, pontatlanság, illetve a jól tömörülő azeri védelem miatt. A 20. percben sikerült először …
Folytassa a cikk olvasását: Pontvesztés potyával