Hétvégén a XII. Női Mozgásfesztivál házasszonya volt Póth Diána, aki egyhónapos itthon tartózkodásába illesztette bele a sportos programot. A korábbi Európa-bajnoki negyedik műkorcsolyázó boldogan él Angliában férjével, a válogatott labdarúgó Gyepes Gáborral és tündéri kislányával, Kyrával.
Hogyan jött a felkérés?
Még Angliában kereset meg a Magyar Szabadidő Szövetség elnöke, és már akkor is tetszett az ötlet, bár a konkrét részleteket csak idehaza tudtam meg. Egy hónapra jöttünk haza, és pont belefért. Mondjuk elég kiszámítottan, mert már este indul a gépünk.
Ön a sportolói múltjával mit képvisel itt?
Fontos, hogy annak ellenére, hogy egy nő feleség vagy édesanya, még nem kell tévénézéssel töltenie az idejét, hanem szükséges és lehetséges, hogy időt szakítson magára. A sport kiváló eszköz ehhez. Amikor megszültem a picit, napi két óra sétával és egészséges étkezéssel nagyon hamar visszanyertem az alakomat. Itt is megtetszett pár új sportág, sosem golfoztam még,és a mini tájfutás is megfogott.
Ám hamarosan repülnek haza – Angliába.
Igen, már két éve kint élünk. Gábornak kint vannak meg a pályafutásához szükséges profi körülmények. Amíg a Cardiff Cityben játszik, kint élünk majd, de utána mindenképpen hazaköltözünk, mert Magyarországon képzeljük el az életünket.
Amikor nincsenek együtt, hogyan viselik el a hosszú távollétet?
Sokat beszélünk telefonon, és gondosan szervezünk mindent. Igyekszünk megoldani, hogy ne töltsünk távol egymástól túl sok időt. Ebben az egy hónapban is, ha csak két napra, de hazaugrott.
Az övé még tart, ám az Öné már lezárult.
A befejezés után nem volt időm a tétlenségre, mert szó szerint a másnap már felkérést kaptam a Jégszínháztól. Ez kiváló átvezetésnek bizonyult a profi sportolói lét és a hétköznapi között, hiszen sok próbát és előadást tartottunk, de a műkorcsolyában megszokott kemény foglalkozások, szárazedzések nem szerepeltek. Amikor kikerültem, edzősködni kezdtem, de miután állapotos lettem, már féltem jégre menni.
Évek távlatából elégedetten gondol vissza sportolói pályafutására?
Áh, egyáltalán nem. Izgulós voltam, és hiába ment valami tökéletesen az edzésen, a versenyen nem jött ki. Sokkal többet kellett volna kihoznom belőle, de még így is hálás vagyok minden élményért, amit a műkorcsolya adott nekem. Meg aztán ki tudja? Lehet, ha nyertem volna egy nagyobb versenyt, újabbat és újabbat akartam volna. Talán az ilyenből soha nem is lehet elég. Ám nincs időm komolyan elmélyedni ezekben, tüneményes kislányom kitölti az életemet.
reb
