Premier League – A Manchester United két üldözője egymás ellen

image

Az éllovas Manchester United két legfőbb üldözője, a Manchester City és az Arsenal egymással találkozik az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

    A szerdai rangadó tétje, hogy mely csapat marad a Vörös Ördögök nyomában. A londoniak hátránya két pont a két manchesteri gárdával szemben, de a Citynél eggyel kevesebb, míg a Unitednél eggyel több meccset játszott. A fővárosi rangadót mindkét csapat jó formában várja, ugyanis egyaránt győzött az újévi fordulóban.
    Sir Alex Ferguson listavezető együttese a papírforma alapján páholyból figyelheti majd a riválisok ütközetét, mivel egy nappal korábban, azaz kedden a Stoke Cityt látja vendégül, azaz feltételezhetően begyűjti a három pontot.
    A Bajnokok Ligájában remeklő Tottenham Hotspur az Everton, míg a mostanság botladozó Chelsea a sereghajtó Wolverhampton Wanderers vendége lesz.
    A Gera Zoltánt foglalkoztató, bennmaradásért küzdő Fulham a magyar támadó korábbi csapatát, a West Bromwich Albiont fogadja.

    Premier League, 22. forduló:
    kedd:
Blackpool-Birmingham City 21 ó
Fulham-West Bromwich Albion 21 ó
Manchester United-Stoke City 21 ó
    szerda:
Arsenal-Manchester City 20:45 ó
Aston Villa-Sunderland 20:45 ó
Newcastle United-West Ham United 20:45 ó
Wolverhampton Wanderers-Chelsea 20:45 ó
Blackburn Rovers-FC Liverpool 21 ó
Bolton Wanderers-Wigan Athletic 21 ó
Everton-Tottenham Hotspur 21 ó

    Az állás:
 1. Manchester United       19   41-18    41 pont
 2. Manchester City         21   33-16    41
 3. Arsenal                 20   42-22    39
 4. Tottenham Hotspur       20   30-23    36
 5. Chelsea                 20   36-18    35
 6. Sunderland              21   24-22    30
 7. Bolton Wanderers        21   33-28    29
 8. Stoke City              20   25-24    27
 9. FC Liverpool            19   23-24    25
10. Newcastle United        20   29-31    25
11. Blackpool               18   26-30    25
12. Blackburn Rovers        21   26-34    25
13. Everton                 20   21-24    22
14. West Bromwich Albion    20   26-36    22
15. Aston Villa             20   23-37    21
16. West Ham United         21   22-33    20
17. Wigan Athletic          20   17-32    20
18. Fulham                  20   19-24    19
19. Birmingham City         19   18-24    19
20. Wolverhampton Wanderers 20   20-34    18