Premier League: élre állhat a címvédő MU

manchester_united.jpg

Amennyiben nyer a közeli Bolton Wanderers otthonában, a szezon során először a tabella élére ugrik a címvédő Manchester United az angol labdarúgó Premier League-ben.

Sir Alex Ferguson ugyan nem számíthat a Wigan elleni, szerdai meccsen megsérült Wayne Rooney-ra, de a sorozatban harmadik bajnoki címére hajtó vendéggárdának nélküle sem okozhat gondot az alsóházi rivális legyőzése. Az MU az utóbbi tíz boltoni látogatása során mindössze egyszer kapott ki, ráadásul kilenc meccs óta érintetlen a hálója a PL-ben. Ha győz, hétfőig mindenképpen első lesz, s talán az után is.
   
Akkor lép pályára ugyanis a listavezető FC Liverpool, amelynek azonban borítékolhatóan nem lesz könnyű dolga a 180. Mersey-parti derbi során, az Everton ellen. A hazaiak – minden sorozatot figyelembe véve – 12 mérkőzés óta veretlenek, de a rivális is remek formában van, hiszen utóbbi hat összecsapásán nem szenvedett vereséget, ráadásul még gólt sem kapott.
   
A harmadik helyen álló Chelsea a Stoke Cityt fogadja, míg a magyar érdekeltségű csapatok közül Fülöp Márton Sunderlandje az Aston Villával, Gera Zoltán Fulhamje a West Ham Uniteddel, Halmosi Péter Hull Cityje pedig az Arsenallal csap össze.  
    Premier Leauge, 22. forduló:
    szombat:
    ——–
Blackburn Rovers-Newcastle United 16 ó
Bolton Wanderers-Manchester United 16
Chelsea-Stoke City 16
Manchester City-Wigan Athletic 16
Sunderland-Aston Villa 16
West Bromwich Albion-Middlesbrough 16
Hull City-Arsenal 18:30
    vasárnap:
    ———
West Ham United-Fulham 14:30 ó
Tottenham Hotspur-Portsmouth 17
    hétfő:
    ——
FC Liverpool-Everton 21 ó

    Az állás:
 1. FC Liverpool           21   35-13    46 pont
 2. Manchester United      20   33-10    44
 3. Chelsea                21   40-12    42
 4. Aston Villa            21   35-23    41
 5. Arsenal                21   34-23    38
 6. Everton                21   29-25    35
 7. Wigan Athletic         21   25-22    31
 8. Hull City              21   28-39    27
 9. Fulham                 19   18-14    26
10. West Ham United        21   26-30    26
11. Newcastle United       21   28-34    23
12. Bolton Wanderers       21   22-29    23
13. Sunderland             21   22-30    23
14. Portsmouth             20   21-33    23
15. Manchester City        20   38-30    22
16. Middlesbrough          21   18-30    21
17. Stoke City             21   18-33    21
18. Tottenham Hotspur      21   20-26    20
19. Blackburn Rovers       20   22-36    18
20. West Bromwich Albion   21   17-37    18

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.