Premier Leauge: bejelentette történelmi igazolását a Brentford együttese! – hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford együttese, ahogyan azt várni lehetett, bejelentette, hogy átigazolta a blega Club Brugge brazil támadóját, Igor Thiagot.

A 23 esztendős csatár a klubtörténelem első brazil játékosa lesz, akiért ráadásul igen komoly, több mint 30 millió eurós átigazolási díjat (a Transfermarkt szerint 33 milliót – a szerk.) utaltak át az angolok a belgáknak.

A hazájában a Cruzeiro együttesében nevelkedő, onnan 2022 februárjában a bolgár Ludogorets-hez kerülő, majd fél évvel később már Belgiumban futballozó Igor Thiago igazán kiemelkedő mutatókkal zárta a 2023/24-es szezont: 55 tétmérkőzésen jegyzett 29 gólja valamint 6 gólpassza elég volt, hogy meggyőzze a Brentford vezetését arról, hogy készen áll a Premier League jelentette kihívásokra.

Az angolok közleménye értelmében a brazil csatárral öt éves szerződést kötöttek.

(Borítókép: Photo by Alex Pantling/Getty Images)

fociclub

A Premier Leauge: bejelentette történelmi igazolását a Brentford együttese! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.