Lassan 53 éve, hogy 1968-ban, Mexikóvárosban szerezte ez idáig utolsó érmét a magyar evezősport. Hiába volt közben három felnőtt világbajnok egységünk is (Pető Tibor és Haller Ákos két, Varga Tamás és Hirling Zsolt pedig egy aranyérmet szerzett), olimpián eddig Zsitnik Béla Szendey Antallal és Zimonyi Róberttel a kormányos kettesben szerzett bronzérmét (1948, London) sem sikerült megismételni. (Nem olimpiai számban Simon Béla és Juhász Adrián (a kormányos Kolláth Vandával) 2017-ben nyert vb-aranyérmet.)
Melis Antal kedvencével, a Vacak névre hallgató kutyussal (fotó: jochapress)
A kormányosnélküli „Ezüstnégyesnek” még minden tagja él. Most éppen Melis Antal érkezett el kerek számos évfordulóhoz: május 12-én ünnepli 75. születésnapját. A sportágban méltán ismert és népszerű Tóni Szigetszentmiklóson, a kis Duna melletti lakásában fogadott.
– Ön pontosan húsz évig versenyzett, majd 31 évig edzősködött. A hosszabb idő okán kezdjük az edzőkkel. Pályafutása során kiket emelne ki, akik az átlagnál fontosabb szerepelt töltöttek be pályafutása során?
– Két nevet említenék. Amikor Csepelen vézna legénykeként, tizennégy évesen egyáltalán szóba álltak velem, nagy segítséget jelentett Szalontai János emberi hozzáállása, aki ráadásul jól megtanított az evezés alapjaira is. A tőle kapott technikai tudást a későbbi években nagyban tovább fejlesztette vezetőedzőnk, Jásdi Sándor. Az edzések mennyisége és a technikai odafigyelés, a finomításai egyaránt sokat jelentettek nekem, a tőle kapott impulzusokból sokat profitáltam a későbbi edzői pályafutásom során is.
– Az evezésről köztudott, hogy sokéves, kemény munka az előfeltétele a komoly eredményeknek. Ön viszont 14 évesen gyógytornáról érkezett és négy évvel később már előbb az ifiknél, majd még abban az évben a felnőtteknél is országos bajnokságot nyert.
– Ahhoz képest, hogy induláskor két hét próbaidőt kaptam, tényleg elég jól ment. Erőművész ugyan később sem lettem, viszont sikerült beleerősödnöm a sportágba. 1964-ben kormányos négyesben és nyolcasban is ifi bajnokok lettünk, majd a Melis Zoltán, Melis Antal, Kronome Ferenc, Pénzes László ifjúsági kvartett a felnőtteknél is aranyérmet tudott szerezni.
– Négy évvel később mégis csak az utolsó pillanatban jutottak ki Zoltán öccsével az 1968-as olimpiai játékokra.
– Előttünk komoly nemzetközi szintet teljesítő versenyzők haladtak, ráadásul én örök pesszimista voltam. Márpedig azt 1967-es nyílt Európa-bajnokságon a Lucsánszky László, Csermely József, Sarlós György Czakó Csaba összetételű kormányosnélküli négyes ezüstérmet szerzett, és ekkor még véletlenül sem gondoltam arra, hogy egy év múlva az olimpián majd én is benne ülök a második helyen végzett négyesben.
– Ezt az összeállításbeli változást egy máig is többek által vitatott vezetői döntés előzte meg.
– Talán az Eb-második csapat kicsit túl biztosra vette a helyét és így alakulhatott ki egy rivalizálás, amelynek során végül Losonczi Tibor döntött úgy, hogy Czakó és Lucsánszky helyére Zolit és engem ültettek be. A luzerni regatta mindmáig kiemelt eseménye sportágunknak, Mexikóváros előtt is az volt. Miután az új összetételű négyesünk 1968 tavaszán ott harmadik lett, így megkaptuk a véglegesítést, és mi lehettünk az olimpiai indulók.
– Mexikóban azután bejött az Ön pesszimizmusa…
Az a bizonyos mexikóvárosi ezüstnégyes: Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal (fotó: jochapress)
– Bár lehettünk volna elsők is, én ebben nem különösebben bíztam, s az ezüstéremmel mindmáig elégedett vagyok. Ha valamit sajnálok pályafutásom során, hát az 1969-ben elszalasztott Európa-bajnoki győzelmet mindenképpen. Klagenfurtban ugyanis egy olyan szovjet négyes előzött meg bennünket, akiket sem előtte, sem utána egyetlen nemzetközi versenyen nem láttunk.
– Ez volt a csúcs, onnan kezdve szerényebb eredmények jöttek.
– Új impulzusokért szét kellett volna ülnünk más hajóegységekbe. Azért így is begyűjtöttem harminchárom hazai felnőtt bajnoki első helyet 1980-ig, majd visszavonulva azonnal a Csepel utánpótlás korosztályának vezetőedzője lettem. Egy évvel később pedig már a felnőtteket irányíthattam, egészen a 2011-es nyugdíjazásomig.
– Erre a 31 évre miként tekint vissza?
– Küzdelmes évtizedeket éltem meg Csepelen, ahol mindössze egy alkalommal vesztettük el a szakosztályok közötti pontversenyt. Ha újra kezdhetném, talán kevésbé keményen kezelném a versenyzőimet.
– A magyar evezés jelenét hogyan ítéli meg?
– Sportágunkban nagyhatalmak sorával kell megpróbálniuk a mieinknek felvenni a versenyt. Most annak is örülnünk kell, hogy Pétervári-Molnár Bendegúz révén lesz képviselőnk Tokióban. A veteránok kéthavonta esedékes, 30-40 fős találkozásain mindent kitárgyalunk, igyekszünk naprakészek lenni.
(magyarnemjzet / Jocha Károly)
