Prukner László kalapot emel

image

A Zalaegerszeg vezetőedzője büszke a játékosaira a vereség ellenére is.
 
Kettős emberhátrányban is sikerült a tisztes helytállás a már kiesett csapatnak a bajnoki címvédő ellen.
 
Szombat délután hazai pályán fogadta az idén még nyeretlen és már kiesett Zalaegerszeg a bajnoki címvédő, a tabella harmadik helyén álló Videotont. A mérkőzés már a 39. percben eldőlni látszott annak ellenére, hogy az eredmény gólnélküli döntetlen volt. Ekkor történt, hogy egy a vendégeknek megítélt büntető után elszabadultak az indulatok és a játékvezető piros lapban részesített egyszerre kettő hazai játékost is név szerint Bogunovicot és Jahicot.

A megítélt büntetőt aztán Nikolic értékesítette és már csak a tisztes helytállás volt a tét a hazaiaknak. A második játékrészben Gosztonyi is eredményes volt így tehát megúszta nagyobb verés nélkül a zete és a klub hivatalos honlapja nyilvánosságra is, hozta a vezetőedző Prukner László értékelését melyben gratulált az ellenfélnek és elmondta, hogy megemeli kalapját játékosai előtt amiért kettős emberhátrányban is letudták hozni a mérkőzést anélkül hogy belefutottak volna a késbe.