A Zalaegerszeg csapata csupán döntetlent tudott játszani hazai pályán a Haladással.
Prukner László együttesének mindig nem sikerül megszereznie első bajnoki győzelmét a 2011-2012-es szezonban.
A Zalaegerszeg együttese tegnap hazai pályán mindössze egy 1-1-es döntetlenre volt képes a szombathelyi Haladás ellen így a ZTE továbbra is vészesen le van szakadva a bentmaradást jelentő helyek egyikétől.
A zalaiak vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatát a vendég Haladás hivatalos honlapján tette közzé.
„Ez az egy pont semmire sem elég. A meccs elején volt tíz percnyi kihagyásunk, ezt góllal büntette a Haladás.
Sokat tettünk a döntetlenért, hajtottunk, rengeteget futottunk, de sajnos aztán a győztes találatot nem sikerült bevinnünk, semmi sem sikerült. A mutatott játékkal és a küzdőszellemmel elégedett voltam, előbb-utóbb az eredményeknek is jönniük kell. Remélem, nem lesz késő.”